Varga Mihály célnak nevezte a lakosság számára kínált állampapírok futamidejének növelését a Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) elnevezésű, 4 és 6 éves futamidejű állampapír forgalmazásának elindítása alkalmából hétfőn.

A nemzetgazdasági miniszter, aki a forgalmazás első napján felkereste a Magyar Államkincstár V. kerületi fiókját, és az elsők között vásárolt a Bónusz Magyar Államkötvényből elmondta: 2013 végén 1688 milliárd forintnyi állampapír volt a lakosság kezében, ennek döntő többsége 3 és 5 éves futamidejű volt.

Kiemelte: a kabinet 2010-ben azt ígérte, csökkenti az államadósságot, az akkori GDP-hez mért 83 százalékos arányt mára 79 százalékra mérsékelte.

A nemzetgazdasági miniszter az elért eredmények között említette azt is, hogy a kormány átvállalta az önkormányzatok adósságállományát, és a lakosság számára az árfolyamgát kiterjesztésével jelentősen csökkent a devizahitelesek száma.

Kép letöltéseFotó: NGM

Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta: a Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) néven elindított új állampapír négy,- és hatéves futamidejű, változó kamatozású, egyforintos alapcímletű állampapír. A Bónusz Magyar Államkötvény 2014. március 17-től első körben a Magyar Államkincstárban vásárolható meg, de a banki hálózatban történő értékesítésről, annak feltételeiről egyeztetnek az elsődleges forgalmazókkal - tette hozzá.

A miniszter elmondta: a három,- és ötéves futamidejű Prémium Magyar Államkötvények (PMÁK) kamatai az inflációhoz igazodnak, míg a Bónusz Magyar Államkötvények kamatai a pénzpiaci kamatok változását követik. Az új állampapír így jól kiegészíti a lakossági állampapír-portfóliót mind a futamideje, mind a kamatozás módja tekintetében.

Az Államadósság Kezelő Központ korábbi tájékoztatása szerint a BMÁK kötvények kamatbázisai megegyeznek a kamat-meghatározás időpontját megelőző négy, 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukción kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlagával. Ehhez a négyéves kötvény esetében 1,75 százalékos, a hatéves futamidejűnél 2,5 százalékos kamatprémium adódik.

Kép letöltéseFotó: NGM

A négyéves kötvény esetében az első kamatperiódus 13 hónapból áll, mely alapján az első kamatperiódusra kifizetendő időarányos kamat mértéke 5,42 százalék (az éves kamat mértéke 4,89 százalék). A hatévesnél 14 hónapos az első kamatperiódus, melyre 6,72 százalék lesz az időarányos kamat mértéke (az éves kamat mértéke 5,64 százalék). A kötvények évente egyszer fizetnek kamatot.

Dancsó József újságíróknak elmondta: a Bónusz Magyar Államkötvényeket első körben 100-100 milliárd forint mennyiségben hozzák forgalomba, melyet belföldi és külföldi természetes,- és jogi személyek és szervezetek is megvásárolhatnak, meghatározott intézményi befektetői kör kivételével.

Hozzátette: az új értékpapír forgalomba hozatalával elsősorban a lakosságot célozzák meg.

(MTI)