"Hová tűnik közel 40 ezer ember munkahelye?" című interpelláció tárgyalása.

Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Először is szeretném leszögezni, hogy nem szűnik meg a közfoglalkoztatás rendszere. Ez egy nagyon fontos üzenet. A közfoglalkoztatás, mindannyian tudjuk, akkor működik jól, ha áthidaló megoldásként kezeljük. Ez azt jelenti, hogy az elsődleges és legfontosabb dolog a versenyszférára koncentrálni; mindenkinek, aki munkát szeretne vállalni, annak elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon kell a lehetőséget biztosítani.

Önök milyen rendszert működtetnek jelen pillanatban? Önök azt mondják, hogy ha egy vállalkozó most hátrányos helyzetű munkanélkülit visz ki, akkor 28 500 forintot kap támogatásként. Ha ugyanezt az embert az önkormányzat viszi ki, akkor 80 ezer forintot kap, függetlenül attól, hogy tud-e neki érdemi munkát adni vagy sem. Önök szerint ez egy tisztességes, reális, jól működő rendszer?

A másik. Ugye, tény, hogy nagyon sok hátrányos helyzetű régió van Magyarországon, ahol jelen pillanatban a közfoglalkoztatás az elsődleges és legfontosabb munkáltatási lehetőség. De szeretném nyomatékosan fölhívni a figyelmet, hogy nem jut kevesebb, mint az idei évben. Önök 113,5 milliárd forintot fordítottak eredetileg a költségvetésben közfoglalkoztatásra és szociális ellátásra. Szeretném, ha minden sort megnéznének a költségvetésben, és összeadnák azokat. Ha megteszik ezt, ha veszik a fáradságot, és megteszik, akkor azt találják, hogy 152 milliárd forint lesz a 2011. évi költségvetésben (Taps a kormánypárti padsorokban.), amiből 88,5 milliárd a szociális ellátás és 64 milliárd forint a közfoglalkoztatás.

Önök nagyon jól tudták egy évvel ezelőtt is, hogy a 113 milliárd forint nem lesz elég, az új kormánynak kellett közel 150 milliárd forintra kiegészíteni ezeket a költségeket, mert önök nyitva hagytak egy bukszát, ahonnan nyugodtan lehetett garázdálkodni, mindent lehetett tenni, miközben nem vizsgálták azt, hogy van-e emögött értékteremtés vagy nincs. (Gúr Nándor és Szűcs Erika folyamatosan közbeszól.) Tudják, hányan helyezkedtek el ebből a százezer emberből az elsődleges munkaerőpiacon? Ezer sem. Hát önök ezt egy hatékony, jól működő rendszernek gondolják? (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Szeretném fölhívni a figyelmet, hogy az önök által működtetett programban 100-110 ezer ember volt 6-8 órás közfoglalkoztatásban, és 170 ezer ember volt, aki egy napot nem dolgozott. Egyetlenegy napot nem dolgozott Magyarországon, a 28 500 forintot várta a hónap elején, hogy mikor érkezik meg. Ezzel szemben mi egy olyan rendszert kívánunk működtetni, ami éves szinten 200-220 ezer embernek ad munkalehetőséget ebből a forrásból. Ez részben 6-8 órás, részben 4 órás foglalkoztatási lehetőséget fog jelenteni, úgy, hogy egyébként szerszámra, munkaruhára és védőruhára is adunk pénzt, amit önök annak idején elfelejtettek, egészen véletlenül tenni.

Aztán, ami nagyon fontos dolog, hogy a munka és a munkás nagyon sok esetben nem találta meg egymást, mert önök arra kényszerítették, hogy falutáblától falutábláig keressék a munkalehetőséget. Mi ki fogjuk bővíteni ennek lehetőségét, és úgy, ahogy éppen a borsodi képviselők mondják most a magukét, hát Borsodban az a helyzet, önök nagyon jól tudják, hogy miközben árvízről, belvízről kellett tárgyalni, aközben a csapadékvíz-, belvízelvezető csatornák olyan állapotban vannak, amilyenben.

Szóval munka van, csak a munkás nem találta meg. Szeretnénk jelezni, hogy sokkal igazságosabb, átláthatóbb, egyértelműbb, világosabb rendszerben kívánjuk a közfoglalkoztatást működtetni.

Köszönöm szépen.

(parlament.hu)