Miniszterelnökség

Orbán Viktor

miniszterelnök

Vezető hírek

Megújul a kormany.hu

Kormányzat, 2014. június 6. 16:10

2014. június 6-án megalakult Magyarország Kormánya. Ennek megfelelően megújul a kormányzati honlap, a kormany.hu is. A legfrissebb hírek, fotók, videók, közérdekű adatok, közlemények változatlanul ezen az oldalon érhetők el. Az államtitkárok kinevezéséig azonban csak miniszteri szintű információk találhatók az egyes minisztériumi oldalakon.

Néppárti kormányzás, a nagy tettek korszaka jön

Miniszterelnökség, 2014. június 6. 11:35

A következő négy év a nagy tettek korszaka lesz Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki pénteken a parlamentben bemutatta harmadik kormánya tagjait. A kormányfő felszólalásában néppárti kormányzást tűzött célul, miniszterei iránytűjének pedig a hazaszeretetet, az alázatot és a szolgálatot határozta meg.

A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről tárgyalt Pekingben Szijjártó Péter

Miniszterelnökség, 2014. június 6. 13:38

Kétvágányú vasúti pálya épül Budapest és Belgrád között, amelyen a vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak; a beruházás előzetes megvalósíthatósági terve június végére készül el, amely tartalmazni fogja a hozzávetőleg 3 milliárd dolláros beruházáshoz szükséges kínai hitel feltételeire vonatkozó javaslatokat - tájékoztatta a vasútvonal felújítását előkészítő, a kínai, a magyar és a szerb kormány közös bizottságának első, pekingi ülésén született megállapodásokról Szijjártó Péter sajtófőnöke, Fülöp Judit az MTI-t pénteken.

Magyarország az új uniós fejlesztéspolitika egyik győztese lehet

Miniszterelnökség, 2014. június 5. 16:31

Az új uniós fejlesztéspolitika egyik győztese lehet Magyarország 2014-2020 között, az egy állampolgárra jutó támogatás összege 720 ezer forint lesz, hetvenezer forinttal több, mint az előző hétéves időszakban - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára Gyulán.

Az ausztrál miniszterelnök gratulált Orbán Viktornak az újbóli kormányalakításhoz

Miniszterelnökség, 2014. június 5. 12:51

Levélben gratulált Tony Abbott ausztrál miniszterelnök magyar kollégájának, Orbán Viktornak az újbóli kormányalakításához, kiemelve, hogy a két országot "meleg és barátságos kapcsolat" fűzi össze.

Orbán Viktor képviseli Magyarországot Porosenko beiktatásán

Miniszterelnökség, 2014. június 5. 7:44

Orbán Viktor miniszterelnök képviseli Magyarországot Petro Porosenko megválasztott ukrán államfő szombati beiktatási ünnepségén Kijevben.

A kormány elitcsapata lesz a Miniszterelnökség

Miniszterelnökség, 2014. június 4. 16:57

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt abban bízik, hogy új tárcája Közép-Európa legszervezettebb kormányzati egységévé válik, Magyarország versenyképesebbé válása érdekében pedig dinamizálni tudja a kabinet munkáját.

Az Információs Hivatalt a kormány központi szervezetében kell tartani

Miniszterelnökség, 2014. június 4. 14:39

Az Információs Hivatalt (IH) a mindenkori kormány központi szervezetében kell tartani - jelentette ki miniszterjelölti meghallgatásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előtt.

Moldovai gratuláció Orbán Viktornak az újbóli kormányalakításhoz

Miniszterelnökség, 2014. június 4. 13:12

Iurie Leanca moldovai kormányfő levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy újból ő alakíthat kormányt Magyarországon - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.