Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős helyettes államtitkára 2013. november 4-én megbeszéléseket folytatott Belgrádban Ljubica Vasić EU-ügyekért felelős külügyminiszter-helyettessel, Tanja Miščević EU-főtárgyalóval, Srdan Majstorovic-csal az EU Integrációs Hivatal elnökhelyettesével, és Nataša Vučković-csal, a nemzetgyűlés EU-integrációs Bizottságának elnökével, és konzultált Pásztor Bálinttal és Varga Lászlóval, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselőivel.

A megbeszélések apropóját Szerbia várhatóan 2014 januárjában megnyíló EU-csatlakozási tárgyalásai adták. Ódor Bálint biztosította tárgyalópartnereit Szerbia EU-integrációjának következetes magyar politikai támogatásáról. Emellett Budapest kész megosztani a szerb partnerekkel a releváns és hasznosítható magyar csatlakozási tapasztalatokat: a megbeszéléseken a mezőgazdaság, a bel- és igazságügy, az uniós alapok kezelése, energiapolitika és EU intézményi koordináció merültek fel konkrét együttműködési területként.

A magyar külügyi vezető hangsúlyozta: a csatlakozási tárgyalások során kiemelt figyelmet szentelünk a kisebbségvédelemnek, illetve a kisebbségi jogok érvényesülésének, továbbá az illegális migráció, a menedékügy és a határrendészet kérdésének, de az esetlegesen felmerülő problémákat mindenekelőtt bilaterális úton kívánjuk rendezni Szerbiával. Ennek kapcsán hangsúlyosan szorgalmazta a Csurog, Zsablya és Mozsor települések magyar lakosságát kollektív bűnösséggel megbélyegző 1945-ös határozatokról rendelkező kormányhatározat elfogadását. Reményét fejezte ki emellett, hogy a szerb hatóságok mielőbb felelősségre vonják a Vergődő madár emlékművének ellopásáért felelős személyeket.

A további párbeszédet és az együttműködés erősítését célozva Ódor Bálint budapesti látogatásra hívta meg Tanja Miščević szerb főtárgyalót.

(Külügyminisztérium)