A külpolitika tartalmazza azt a kormányzati irányvonalat, amelyet az állam más államokkal és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolataiban, valamint a hivatalos és nem hivatalos nemzetközi érintkezések különböző területein követ. A külkapcsolatok rendszerében vezető szerepe van az egyes kormányok, illetve magas rangú állami vezetők közötti politikai érintkezéseknek, s ezek kiegészülnek a gazdasági-kereskedelmi, kulturális és egyéb (például civil) kapcsolatokkal.
A fegyverzet-ellenőrzés azt jelenti, hogy az államok politikai vagy jogi korlátokkal próbálják elejét venni nemzeti katonai eszközök alkalmazásának és/vagy rendszerbe állításának. Célja, hogy csökkentse a háborúk véletlen kitörésének kockázatát. Proliferáció alatt a tömegpusztító fegyverek (atom-, biológiai- és vegyi fegyverek) és a kettős-felhasználhatóságú termékek, illetve az előállításukhoz és célba juttatásukhoz szükséges eszközök nem kívánatos továbbadását, veszélyes elterjedését értjük. Non-proliferáció: a tömegpusztító fegyverek előállítására képes és a világ biztonságáért felelősséget vállaló országok különböző nemzetközi egyezmények (például az atomsorompó-egyezmény, NPT) megkötésével arra törekszenek, hogy megakadályozzák ezeknek a fegyvereknek az elterjedését.
A külpolitika fogalmazza meg az államok céljait, magatartását és akcióit a nemzetközi rendszerben. A külpolitika meghatározásában döntő szerepe van az államon belüli politikai erőknek és érdekcsoportoknak. A nemzetközi rendszer dinamikus változásai folyamatosan döntésekre kényszerítik a kormányokat. Mivel az államok biztonságát fenyegető veszélyek elsősorban a nemzetközi rendszerből származnak, a külpolitikával kapcsolatos döntésekben alapvető szerepet játszanak a biztonsági megfontolások. Ezzel magyarázható, hogy a kül- és biztonságpolitika mindig szoros kapcsolatban van a kormányok döntéseiben és tevékenységében.
A nemzetközi kapcsolatokban elfogadott angol nyelvű meghatározása: Common Foreign and Security Policy (CFSP). A közös kül- és biztonságpolitika az Európai Unió második, kormányközi jelleggel működő pillérét jelenti, amelynek legfontosabb célja az EU függetlenségének, alapvető érdekeinek és közös értékeinek védelme a nemzetközi jog alapján. A közös kül- és biztonságpolitika célja a nemzetközi béke és biztonság megőrzésének elősegítése, valamint az unió érdekeinek és függetlenségének védelme.
A nemzetközi szervezetek olyan intézmények, amelyeknek az államok (kormányok), vagy az államokon belül működő szervezetek és intézmények, illetve – bizonyos esetekben – magánszemélyek a tagjai. Az államok közötti viták, problémás ügyek kezelésére korábban nemzetközi értekezleteket hívtak össze. A 20. században már sor került az államok közötti politikai kapcsolatok intézményesítésére, amelynek keretei az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) megalapításával jöttek létre. Az ENSZ Alapokmányát 1945-ben, San Franciscóban, 50 állam képviselőinek jelenlétében írták alá. Az ENSZ mellett létrejött egy sor nemzetközi politikai szervezet (NATO, Európai Unió), valamint regionális nemzetközi szervezetek (pl. Afrikai Unió) is.
Az emberi jogok minden embert születésüktől fogva, egyenlően megilletnek. Magyarország és az Európai Unió az emberi jogokat egyetemes és oszthatatlan jogoknak tekinti, érvényesülésük és védelmük érdekében tevékenyen fellép határain belül éppúgy, mint harmadik országokkal fennálló kapcsolataiban. Az emberi jogokat nemzetközi szerződések szabályozzák, és azok a magyar jogrend részét képezik. Az alapvető emberi jogok között megkülönböztetünk első generációs (polgári és politikai jogok), illetve második generációs (szociális, gazdasági és kulturális) jogokat. Nemzetközi szinten az ENSZ és a regionális szervezetek (Európai Unió, Európa Tanács stb.) is részletes jogszabályokat fogadtak el az emberi jogok védelmére, és felügyelő intézményeket működtetnek betartásuk ellenőrzésére. Magyarország a legtöbb ilyen egyezménynek részese.