A Globsec remélhetőleg az ukrán válság megoldásához közelebb hozza az érintett szereplőket – jelentette ki Takács Szabolcs politikai igazgató az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2014. május 15-én.

Mv: És ezzel a témával folytatjuk, pontosabban arról, hogy vajon milyen válaszok születtek, születhetnek ezen a biztonságpolitikai fórumon Pozsonyban. Merthogy elkezdődött Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma. Itt van a vonalban a Külügyminisztérium politikai igazgatója, Takács Szabolcs. Jó reggelt kívánok!

Takács Szabolcs, politikai igazgató, KÜM: Jó reggelt kívánok! Kezét csókolom!

Mv: Ami a legfrissebb hírünk az ukrán helyzettel kapcsolatban, hogy harcok bontakoztak ki Kramatorszk közelében. Az elmúlt órákban nyilván ezen a biztonságpolitikai fórumon téma, akár formális, akár informális találkozókon az ukrán helyzet. Hogyan látja, készülődik megoldás, erősödik-e valami határozott közös fellépés, szó van gyakorlati lépésekről ezen a találkozón?

Takács Szabolcs: Természetesen, a Globsecnek, ahogy a korábbi összefoglalókban is ez elhangzott, az ukrajnai válságnak az elemzése az egy kiemelt témája. A tegnapi nap folyamán is erről volt szó elsősorban különböző összefüggésekben. Mi nagyon reméljük, hogy mindenekelőtt az EBESZ által kezdeményezett útiterv rövidtávon már sikereket hozhat. Tegnap, ahogy hallottuk is, Kijevben elindult egy olyan egyeztetés, amely ezt célozza meg. Ennek a legközvetlenebb és legkiemeltebb célja az, hogy mindenekelőtt az erőszakos cselekményeknek szakadjon vége, és elinduljon egy politikai rendezés. Reméljük, hogy valóban ez így is fog történni. A fórum ma is, illetve a holnapi nap folyamán is tartani fog. Tehát jellegéből fakadóan természetesen döntéseket nem tud hozni, de remélhetőleg a megoldáshoz közelebb hozza az érintett szereplőket.

Mv: De egy ilyen fórum egyébként lehetőség arra, hogy mondjuk akár informálisan – mert ugye itt fontos vezetők is jelen vannak, nemcsak politikai hatalommal kvázi nem rendelkező szakemberek, politikai vezetők, miniszterelnökök is ott vannak, ott lesznek – szóba kerülhet például szankció vagy hasonló kérdés?

Takács Szabolcs: Nem, ennek a fórumnak nem ez a jellege. A szankciókról az Európai Uniónak az illetékes fórumai dönthetnek, mindenekelőtt az Európai Tanács, illetve az európai külügyminiszterek fóruma. A jelenlegi konferencia arra természetesen jó, hogy az álláspontokat az érintett vagy a résztvevő szereplők kicseréljék, és hát az aktuális fejleményeknek a tükrében nyilvánvalóan hatással lesz a későbbi esetleges szankciókkal kapcsolatos véleményükre.

Mv: Hangzott-e el ezen a fórumon, vagy érkezett-e valamilyen kérés ezen a fórumon a magyar Külügyminisztériumhoz, vagy ezen kívül a kárpátaljai magyaroktól akár segítségkérés, akár bármi más, ami mondjuk ebben a helyzetben nekik segítséget nyújthat?

Takács Szabolcs: Ezt az összefoglalóban korábban a külügyminiszter úr elmondta már, hogy egy ilyen fórumon természetesen a biztonságnak mindenféle aspektusa szóba kerülhet. Nekünk, magyaroknak, természetesen itt, Közép-Európában nagyon fontos a határon túl élő magyaroknak a helyzete, a jövőjüknek a garanciája. Ezek biztonságpolitikai, külpolitikai összefüggésekben szóba kerülnek. De ahogyan korábban is hangsúlyoztam, ez a fórum ez nem egy döntéshozó fórum, hanem egy konzultációs rendezvény.

Mv: Elkezdődött tehát Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma Pozsonyban. Ott lesznek a visegrádi négyek miniszterelnökei is. A megnyitót Martonyi János és szlovák kollégája mondta. A Külügyminisztérium politikai igazgatója, Takács Szabolcsot hallották erről.

(Külügyminisztérium)