Martonyi János miniszter a 2011.január elsejétől kezdődött soros magyar elnökségről tájékoztatta az Országgyűlés Európai ügyek bizottságát 2011. március 8-án.

Dr. Martonyi János külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Ha megengedi, akkor azzal kezdeném, amivel az imént, mert ez egy nagyon lényeges kérdés, hogy lássa világosan a közvélemény, hogy valójában miben áll a magyar elnökség, mert ettől függ az, hogy milyen várakozásokat támaszt, mit vár ettől, mit kér számon, milyen alapon értékel akár a sajtó, akár a közvélemény, és általában véve az emberek.

Ugyan nagyon sok kísérletet tettünk arra, hogy az elnökséget megelőzően megmagyarázzuk a lisszaboni szerződések által megteremtett új helyzetet, én azt hiszem, hogy ez mégsem sikerült igazán. Tudniillik maga az a kifejezés, ami jellemzővé vált, hogy Magyarország az Európai Unió elnöke vagy a magyar miniszterelnök az Európai Unió elnöke, ez akárhogy is, de nem pontos. Ezért mondtam el az előbb, hogy az Európai Tanács elnöke Herman Van Rompuy, a Külügyminiszterek Tanácsának elnöke pedig Catherine Ashton.

Tehát mindazok, akik azt vetik föl például, hogy miért nem a magyar miniszterelnök hívta össze a március 11-ei rendkívüli Európai Tanács-ülést Líbia és általában véve a dél-földközi- tengeri események kapcsán, azok egész egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak tudomást szerezni arról, hogy a magyar miniszterelnöknek erre egyáltalában semmiféle lehetősége nincsen, ez kizárólag az Európai Tanács elnökének, Herman Van Rompuynak a jogosultsága. Ezt csak egy példaként mondtam. Tehát én azt hiszem, azért az értékelésnél az ismeretek egy minimális szintjével rendelkezni kell általában véve az intézmények és az intézményrendszer működése tekintetében.

A másik dolog az, amit szintén nagyon sokszor mondtunk, hogy mi igazából arra törekszünk, hogy ezt az elnökséget tisztességgel, megfelelő színvonalon ellássuk. Ez egy borzasztó fontos dolog. Bizonyítsuk be, hogy Magyarország, a magyar közigazgatás, a magyar kormányzat, a magyar kultúra úgy általában véve fel tudott nőni ehhez a feladathoz, és meg tudja oldani ezeket a feladatokat, be tudja azt is bizonyítani, hogy végül is egy országot is tud kormányozni, de ha úgy alakul, akkor hat hónapon keresztül az európai dolgokat is megfelelő módon, megfelelő színvonalon tudja, nem is azt mondom, hogy vezetni, mert ez túlzás, hanem gesztorálni, menedzselni, rossz kifejezéssel élve. És továbbra is ez a fő cél.

El kell dönteni, a show-e a fontos, vagy pedig a szakmai, megbízható, tisztességes munka-e a fontos. Elmondtuk, a miniszterelnöktől magától származik ez a kifejezés: nem az a célunk, nem az a fő szempontunk, hogy hol állunk a fényképen – remélem, hogy értik ennek a jelképes üzenetét –, hanem az a fontos, hogy azok a célkitűzések, amelyeket kitőzünk magunk elé, nevezetesen, hogy erősebb legyen Európa július 1-jén, mint december 31-én volt, legalább részlegesen teljesüljenek.

Nem ígértünk semmit. Nem vállaltunk kötelezettséget semmire. Egy dologra vállaltunk, és erre ígéretet is tettünk, hogy kőkeményen, tisztességesen, megfelelő színvonalon fogunk dolgozni minden szinten. Ezt ígértük január elseje előtt is, és ezt ígérjük most is.

A harmadik ilyen szempont pedig a következő. Mindenki kérdezte tőlünk, hogy na, most akkor a hat hónap alatt tudjuk a magyar érdekeket érvényesíteni. Nem így van. Az elnökség általában véve nem az az időszak, amikor tagállami vagy nemzeti érdekeket különleges hatásfokkal lehet érvényesíteni. Én azt nem mondom, hogy nem lehet adott esetben ügyes technikákkal a magyar nemzeti érdekeket is bevinni a rendszerbe, de alapvetően az elnökség igazi hozama az lehet – és ezt nagyon sokan mondták, különösen közepes mérető országok, amelyek betöltötték ezt a tisztet már jó párszor –, hogy az igazi előny utána jelentkezik, amikor jobban odafigyelnek arra, amit mondunk, nagyobb a súlya, nagyobb a szakmai és politikai súlya annak, amit mondunk, mert ők már egyszer megmutatták, mint elnökök, hogy tudják csinálni a dolgukat.

Ettől egy független kérdés, amit tegnap valóban mondtam, hogy úgy alakultak a körülmények, hogy három alapvető politika tekintetében két hónap után megállapítható, hogy a magyar nemzeti érdekek, a magyar tagállami érdekek messzemenően érvényesültek. Ezért nem várunk dicséretet, nem várok elismerést, csak azt mondom, hogy ezen a három területen már most megállapíthatjuk azt, hogy különböző tényezők együtthatásaként az történt, ami nekünk jó. Ez az energiapolitika, az agrárpolitika és a kohéziós politika. Nincs más politika, ami számunkra ennél fontosabb lenne. De erre még adott esetben, ha lehet, visszatérek. Csak elöljáróban mondtam, hogy ezt a három szempontot mi leszögeztük. Változott a helyzet Lisszabon óta, nem show-ra megyünk, hanem tisztességes, szakszerű munkára és konkrét eredményekre, a magyar érdekek érvényesítését pedig elsősorban azon keresztül akarjuk előmozdítani, hogy a feladatunkat megfelelően ellátjuk, és ezt követően növekszik a hitelünk, a súlyunk, a befolyásunk és általában véve a szakmai elismertségünk.

Ami magát a programot illeti: szerintem két hónap után nem is nagyon kellene értékelni, mert végül is értékelhetnénk kéthetente is, hetente is, havonta is, félidőben is, de ennek ellenére én azt gondolom, hogy ez egy hasznos dolog, mert legalább tudunk róla beszélni. És mi mindig örülünk, ha erről tudunk beszélni, mert érezzük azt, hogy keveset beszélünk róla, mert ha nem beszélnénk keveset róla, akkor biztos, hogy a magyar közvélemény és a magyar sajtó egy része talán jobban értené a folyamatokat. Persze, az érzelmeket befolyásolni nem tudjuk. Ha valaki eleve azzal jön ki a mérkőzésre, hogy a másik félnek szurkol, ezt nem tudom befolyásolni, márpedig jelek vannak arra, hogy ez egy viszonylag széles körben elterjedt lelkiállapot. Ezt nem tudom befolyásolni. Ugyanakkor arra kísérletet kell tennünk, hogy legalább megmagyarázzuk a dolgokat, és legalább az alapvető tényeket tartsuk tiszteletben. Én ezt az egyet kérem.

Ami a tényeket illeti: azt mondtuk, első a gazdaság, első ezen belül az euró, mert ha az euró összeomlik, akkor – függetlenül attól, hogy nekünk nincs eurónk, szerencsére, vagy nem szerencsére, most ne kezdjünk el ezen vitatkozni – baj van, mert akkor az egész európai integráció nagy bajba kerül. Tehát itt van egy összetett gazdasági csomag, van ennek öt vagy hat eleme – most már lehet, hogy hét van, mindegy –, ezek egymással szorosan összefüggenek, és tulajdonképpen ennek a csomagnak a mikénti alakulásától függ Európa jövője. Döntően ettől függ. Én ugyan mindig próbálom kiemelni, hogy Európa jövője nemcsak a gazdaságtól függ, hanem attól is, hogy Európa mit tart saját magáról, meg hogyan tudja megvalósítani a saját értékeit, önmagában saját magát hogyan tudja saját magával elfogadtatni, de most ne menjünk bele a történetfilozófiába, maradjunk a gazdaságnál.

A hatos csomag ennek az átfogó csomagnak egy nagyon fontos eleme. Ez az a bizonyos hat jogszabály. Ez alapvetően a mi dolgunk. Valóban, itt most már két hónap eltelt, tehát meg kell állapítani, hogy akkor hogy mentek eddig a dolgok. Azt kell, mondjam, hogy meglehetősen jól. A tagállamok közötti egyeztetés folyik. Vannak még vitás kérdések, van, aki azt mondja, hogy ez 11 vagy 10, van, aki azt mondja, ennél még több is, van, aki azt mondja, hogy ugyan már, ez tulajdonképpen most már csak 3-4 fontos kérdés. Nem megyek ezekbe bele. Nagyon fontos, nagyon nehéz, technikailag is és mondjuk, érdekszempontból is ezek nagyon nehéz, fontos ügyek. De azt mondhatjuk, hogy arra megvan az esély, hogy márciusra, az Európai Tanács márciusi ülésére az a bizonyos általános megközelítés megszületik. Tehát az alapvető kérdésekben a tagállamok között egyetértés jön létre, és ezt követően pedig már csak a következő feladat van hátra, ami valószínűleg lényegesen nehezebb, mint az első volt, hogy tudniillik most már nem a 27 tagállam között kell az egyetértést megteremteni, hanem az Európai Parlament és a Tanács között. Ez nem lesz könnyű, 1.700 módosító javaslat van, még akkor is, ha ez persze nem 1.700, hanem mondjuk 30-40, de ettől függetlenül ez egy nagyon nehéz kérdés lesz.

Kapcsolatban állunk már az európai parlamenti képviselőkkel, informálisan beszélünk velük, tárgyalunk velük, Budapesten is vendégül láttuk őket, de kétségtelen, hogy ez nem lesz egy könnyű mérkőzés. Csak azzal az elképzeléssel szabad és lehet pályára lépni, hogy meg akarjuk nyerni, meg akarjuk csinálni. Mert nagyon jól tudjuk, hogy ha ezt a hat jogszabályt különböző intézményi, tagállami presztízs vagy egyéb szempontok miatt nem tudjuk tető alá hozni mi 27-en és az Európai Parlament, akkor ez egy rendkívül kedvezőtlen üzenet lesz egyrészt a közvéleménynek, de persze hozzáteszem: a piacoknak is, ami pedig senkinek nem hiányzik, hogy egy újabb piaci turbulencia következő országokat hozzon veszélyeztetett helyzetbe.

Tehát ez egy elementáris európai érdek, mi ezt szolgáljuk. Ha a hat jogszabályt tető alá tudjuk hozni június végéig, akkor nem egyszerűen arról van szó, hogy most itt egy magyar prioritás teljesült. Biztos erről is szó van, és nem fogunk ennek örülni. De alapvetően arról van szó, hogy Európa erősebb lesz, és megteszi a döntő lépést, a döntő lépéseket a válság következményeinek a felszámolása terén és a következő válság elhárítása céljából.

Ugyanakkor itt vannak más elemek is ebben az átfogó csomagban, tehát nemcsak ez a bizonyos hat jogszabály, nemcsak az európai szemeszter, amiről az előbb már beszéltünk pár szót, most már nem térnék ki rá, hanem vannak olyan kérdések, amelyeket elsősorban nem mi kezelünk, de az összefüggések miatt, mert minden összefügg mindennel, ezekkel is foglalkoznunk kell. Itt van rögtön a szerződésmódosítás kérdése, ami úgy tűnik, meg fog valósulni, legalábbis az a két mondat, amiben az Európai Tanács résztvevői lényegében már megegyeztek, be fog majd kerülni nagy valószínűséggel az alapszerződés szövegébe. Tehát ettől függetlenül még létre kell hozni ezt a bizonyos állandó európai stabilitási mechanizmust is, ezt a bizonyos ESM-et, és itt egy sor nagyon fontos pénzügyi-technikai kérdésben meg kell egyezni. És itt rögtön utalnék arra, hogy elég szoros összefüggés van az ESM-mel kapcsolatos szabályok és az egyébként a magyar elnökség feladatkörébe tartozó, úgynevezett hat jogszabály tartalma között. Tehát ez is csak egy példa arra, hogy nekünk ezt is látnunk kell, hogy ott mi történik. Én azt hiszem, hogy ilyen szempontból a helyzet nagyjából rendben is van.

És az ESM-en kívül persze meg kell egyezniük abban is, elsősorban az euró zóna országainak, hogy ezt a jelenlegi átmeneti stabilitási eszközt megerősítsék. Megerősítés alatt általában azt szokták érteni, hogy kicsit több pénzt kell erre fordítani. Nemcsak ez az egyetlen mód, de mindenesetre ez az átmeneti rendszer, ami addig lesz hatályban, amíg be nem lép ez a bizonyos állandó stabilitási rendszer, adott esetben ez is megerősítést igényel.

És akkor persze itt van még ez a bizonyos új dolog, amiről egyelőre senki nem tudja pontosan, hogy micsoda, azért most már úgy nagyjából lehet érteni, ez a versenyképességi paktum. Megjegyzem, ez csak a leánykori neve, mert az új neve: a gazdasági koordináció új minősége. Ez egy nagyon érdekes elképzelés, nem mennék most bele a részletekbe. Itt alapvetően célkitűzéseket fognak meghatározni az euró zóna tagállamai, amely célkitűzésekhez természetesen a nem euró zóna tagállamok is csatlakozhatnak, tehát nyitott kell, hogy legyen a rendszer. És ezeknek a célkitűzéseknek a mikénti megvalósítását, technikáját, formáját jelentős részben az adott tagállamra fogja bízni a rendszer. Kormányközi keretek között indul, de az is világos, hogy amire van létező közösségi hatáskör és közösségi mechanizmus, azt ott kell megvalósítani. És azt hiszem, ez is egy nyilvánvaló dolog.

Úgyhogy ez is összefügg persze minden mással.

Végső soron a cél egyértelmű, éspedig az, hogy legyen egy olyan gazdaságpolitikai koordináció, egy olyan, úgymond: gazdasági kormányzás, ami a közös pénz alá helyez egy valóságosan egyeztetett, koordinált gazdaságpolitikát, mert mindenki belátja azt, hogy e nélkül bizony, egy ilyen tartalmi, gazdaságpolitikai koordináció nélkül a közös pénz nehezen lesz, vagy nehezen lenne fenntartható.

A magyar program második nagy fejezete az volt, és erre utaltam az előbb, hogy ha erős Európát akarunk, akkor ezt nem fogjuk tudni megcsinálni úgy, hogy ennek az erős Európának ne legyenek erős politikái. Mi itt három politikát mondtunk, az első volt a kohéziós politika, a második volt az agrárpolitika, a harmadik az energiapolitika volt. A sorrend tetszőleges. Azt kell, mondjam, hogy februárban mind a három politika tekintetében nagyon-nagyon jelentős fejlemények következtek be. Kettő tekintetében feltétlenül, a harmadik, az agrárpolitika majd csak márciusban jön, március 17-én fogja elfogadni az Agrártanács a tanácsi következtetéseket. De ami a kohéziót illeti, ott a következtetések elfogadása megtörtént február 21-én, az Általános Ügyek Tanácsa fogadta el. Először az integráció történelme során tanácsi következtetések születtek a jövő kohéziós politikája tekintetében, és ezek a következtetések a kohéziós politika által kedvezményezett országok számára igen kedvező megoldásokat tartalmaznak.

Világos, hogy Magyarország is ezek közé az országok közé tartozik. A jelenlegi pénzügyi perspektíva alatt összesen körülbelül 35 milliárd euró összeget kaphatunk ebből a politikából. Ehhez járul egyébként a mezőgazdasági politikából esedékes, körülbelül 10-10,5 milliárd euró összeg, persze 7 éves időszakról beszélünk. Tehát egyáltalán nem mindegy az, hogy a következő 7 éves időszak alatt Magyarország mind a kohéziós, mind pedig az agrárpolitika tekintetében milyen összegű forrásokhoz fog jutni.

Ami a tartalmi elemeket illeti, február 21-én az alapvető kérdésekben döntés született.

Most már júniustól kezdve a pénzről lesz szó. De hogy együtt marad a kohéziós politika, integrált marad, ahogy mondjuk, hogy minden régióra ki fog terjedni, hogy az alapvető célkitűzései változatlanok maradnak, amellett, hogy új célkitűzést is nyer, éspedig azt, hogy szolgálnia kell az Európa 2020 stratégia megvalósítását, ez már vitathatatlan, ez már megtörtént. Ezt már be lehet venni az értékelésekbe.

Mi magunk is mindig azt mondtuk, hogy a pénzről később beszéljünk. Először beszéljünk a tartalomról, először mondjuk meg, hogy milyen legyen az a politika, mi legyen a célkitűzése, mik legyenek a fő elemei, és majd utána vitatkozzunk arról, hogy mennyi pénzt kell erre adni. Jelenleg úgy néz ki, hogy ha ezt a politikát így meg akarjuk valósítani, mint ahogy azt leírtuk, és valóban hozzákapcsoljuk az Európa 2020 stratégiához, akkor nehéz azt elképzelni, hogy erre a politikára a következő 7 esztendőben kevesebbet adjanak, mint a korábbi 7 esztendőben, bár lesznek erre irányuló, nagyon kemény kísérletek. Mert hiszen azok, akik a pénzt adják, kevesebb pénzt szeretnének adni, akik pedig a pénzt kapják, azok többet szeretnének kapni, ez talán nem túl nagy meglepetés. De az biztos, hogy a tartalmi kérdésekben jól alakult a helyzet.

A másik az energia. Február 4-e az európai sajtó szerint egy nagy áttörés volt, Európai Tanács-ülés volt. Nagyon komoly kérdésekben születtek döntések. 2014-re meg kell teremteni az egységes, integrált energiapiacot. Mióta mondjuk ezt? Elképzeljük – évek óta, hogy ezt most már meg kellene csinálni. Hát most ott van, a legmagasabb szinten megszületett a döntés. Vigyázzunk, a tanácsi következtetések döntő szerepet játszanak az integráció rendszerében, mert aztán ebből lesznek a jogszabályok. A tartalmi döntések itt jelennek meg.
Persze, utána jön egy jogalkotási folyamat annak minden nehézségével, bonyolultságával, hosszadalmas voltával együtt, de a döntések, a tartalmi döntések, a politikai döntések ott vannak tanácsi következtetésekben, és mindenki ezekre fog majd hivatkozni.

Tehát az energiapolitikában áttörés történt, ezt követően az Energia Tanács február 28-án ülésezett, elfogadták az Energia 2020 programot, elfogadták az infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó programot, ez utóbbi nekünk különösen lényeges. Az előbb említettem a múltra nézve is, hogy a gázvezeték-összeköttetésekre már kaptunk bizonyos forrásokat, de a jövőben is erre igényt kell, hogy tartsunk.

Nagy vita volt egyébként arról – ezt talán érdemes megjegyezni zárójelben –, hogy szabad-e egyáltalán közpénzeket, értsd tagállami költségvetési és európai költségvetési forrásokat infrastrukturális beruházásokra, mondjuk, gázvezetékekre vagy villamosvezetékekre használni, mert volt olyan tagállam, vagy voltak olyan tagállamok, amelyek azt mondták, hogy persze, ezt meg kell csinálni, de azért van a magántőke, hogy ezt finanszírozza. S végül is sikerült keresztülvinni azt, hogy azért persze, magántőkének finanszíroznia kell, de bizonyos kivételes, indokolt esetekben közpénzeket, végső soron európai forrásokat is föl lehet erre a célra használni.

Nekünk egy alapvető prioritásunk az energiapolitika. Itt megint nem arról van szó, hogy azért írtuk ezt be az elnökségi prioritások körébe, hogy valamilyen látványterv követelményeinek megfeleljünk. Azért írtuk bele, mert alapvető érdekünk, hogy megvalósuljanak az összeköttetések, legyen egy egységes piac, és legyen energiabiztonságunk, más szóval, általánosabban megfogalmazva nemzetbiztonságunk, mert a nemzetbiztonság elválaszthatatlan az energiabiztonságtól. Tehát ezért fontos nekünk ez a dolog, és ezért tartom én a februári fejleményeket ilyen szempontból, magyar szempontból különlegesen kedvezőnek.

A harmadik politika az agrárpolitika, amiről még talán nem érdemes visszatekintve beszélni, mert március 17-én fogják elfogadni az agrárminiszterek a tanácsi következtetéseket, és elkiabálni sem szabad semmit, de úgy néz ki, hogy a jelenlegi állás szerint az agrárpolitika reformja lényegében kielégíti, kielégítheti a magyar igényeket. Azok a veszélyek nem látszanak komolynak, amelyeket korábban sokan fölvetettek. Magyarországon is volt egy-két proponense ennek a kiváló elméletnek, hogy tudniillik a közös agrárpolitikát úgy, ahogy van, meg kell szüntetni, nincs erre szükség, fölösleges, ásatag dolog, csak pénzbe kerül, egyébként is az angol királynő kapja a pénz nagy részét, úgyhogy ezt az egészet el kell felejteni. Na, ezen túl vagyunk, szerencsére.

Nincs erős Európa és nincs valódi európai integráció erős mezőgazdasági politika nélkül, ezt azért ne felejtsük soha, még akkor sem, ha esetleg itthon is hallunk ilyen nézeteket, amit aztán végképp nem tudok érteni, mert ha Magyarország egy politikának egyértelműen kedvezményezettje, akkor az egész biztos a mezőgazdasági politika. Tehát nekünk nagyon fontos az, hogy a források a jövőben is meglegyenek, legalább vagy megközelítőleg ugyanazt megkapjuk a következő hét esztendőben, mint a jelenlegi időszakban. Én úgy látom pillanatnyilag, hogy ehhez a feltételek kedvezőek.

Beszéltünk persze másról is, beszéltünk Duna-stratégiáról, ez meglesz. Beszéltünk roma keretstratégiáról, ami szintén egy nagyon lényeges dolog, itt is tanácsi következtetések lesznek majd, ez még a következő hónapok feladata.

A Duna-stratégiát én különlegesen fontosnak tartom a mi közép-európai politikánk összefüggésében, tudniillik azt soha nem szabad elfelejteni, amikor integrációs ügyekről beszélünk, és amikor a magyar elnökségről beszélünk, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy azért nekünk van egy átfogó külpolitikánk, aminek vannak más fontos elemei is. Egy ilyen nagyon fontos elem, ami persze egyáltalán nem ellentétes az integrációs politikával, de mégiscsak egy önálló irány, a közép-európai politika. Tehát nekünk Közép-Európa különlegesen fontos. Nem véletlenül van egy nagyon erőteljes, aktív szomszédpolitikánk, nem véletlen az, hogy ilyen jó kapcsolatokat hoztunk létre például Romániával, ez megint összefügg az integrációs kérdésekkel is.

A Duna-stratégia pont egy olyan stratégia, ahol, ugyebár, 8 tagállam van és hat kívülálló ország, következésképpen megvalósul az ebben a Duna-stratégiában, ami egyszerre jelkép és nagyon fontos fejlesztési stratégia, amit mi egyébként a külpolitikánk központi elemének tartunk, hogy tudniillik a Közép-Európa-politikánk meg az Európa-politikánk egymást kiegészíti és egymást erősíti. A Duna-stratégia ezt kell majd, hogy bebizonyítsa. Nagyon sok vita van itt is, persze, ez se olyan egyszerű dolog, nem lesznek külön extra források a stratégiára, még persze erről lehet vitatkozni, de a lényeg az, hogy a Duna-stratégia számunkra minden szempontból nagyon fontos dolog.

Hasonló a helyzet a romaintegrációval is. Legalább tíz éve mondjuk, a csatlakozási tárgyalások alatt is már mondtuk, hogy igen, ez a romakérdés egy nehéz kérdés, nagyon bonyolult történelmi, szociális, gazdasági kérdéskomplexum. De nehogy azt higgyétek, hogy ez csak nálunk van. Nagyon jól tudjuk, hogy ez Európa nagyon sok országában van, persze, különbségek vannak. Spanyolországban, Franciaországban, mondjuk, Svédországban, Szlovákiában, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában; mindenütt van, és nagyon sok közös eleme van a problémának. Miért nem gondolkodunk ezen együtt? Miért nem próbálunk valamilyen európai stratégiát kialakítani, persze, természetesen megfelelő források rendelkezésre bocsátásával?

Történtek kezdeményezések, úgy tűnik, hogy itt azért az Európai Parlamenten belül is döntő volt a szerepünk Járóka Lívia személyében, készül a Bizottság részéről is az átfogó romaintegrációs stratégia. Én azt hiszem, hogy ez nekünk megint csak egy olyan dolog, ami jó Európának, mert valahogy ezt a kérdést azért kezelni kell európai szinten, másrészt pedig jó nekünk, hiszen nekünk ez egy alapvető problémánk, jól tudjuk, és ha ennek a megoldásához európai hozzájárulást is kapunk, akkor az biztos, hogy segítséget jelenthet.

A külső kapcsolatokról már szóltam, de érdemes most például ezt a Schengen-ügyet egy szóval érinteni. Teljesen egyértelműen azt mondtuk, hogy a célunk az, hogy Románia és Bulgária csatlakozzon a schengeni övezethez. Tudjuk azt, és tudtuk mindig is, hogy ehhez persze bizonyos technikai, elég konkrétan meghatározható feltételek teljesítésére van szükség.
Egyébként hozzáteszem, hogy úgy néz ki, hogy ezek a technikai feltételek lényegében teljesülnek, egyrészt már most teljesültek, másrészt pedig teljesíthetők, mondjuk, néhány hónapon belül.

Azt kell, mondjam, ebben nincs igazi vita. Nem itt van a probléma. A probléma ott van, hogy bizonyos politikai megfontolásokból bizonyos tagállamok úgy érzik, hogy ezt most nem kellene megcsinálni. Nem arról van szó, hogy az eredetileg meghatározott technikai feltételek nincsenek teljesítve, mert ez volna a legegyszerűbb, azt mondani, hogy a határőrizet még nincs megoldva. Nem erről van szó. Meg van oldva. Politikai okokból egyesek ezt ellenzik.

Tessék mondani, elképzeli azt valaki, hogy mondjuk, én, amikor az első látogatásomat teszem Bukarestbe, azt mondom a román elnöknek vagy külügyminiszternek, hogy hát igen, ez a Schengen jó lenne, de minket igazából ez olyan nagyon nem érdekel, ez nektek lehet, hogy fontos, nekünk jó, megvagyunk mi itt Schengenben, aztán hogy ti nem vagytok benne, hát istenem? El tudja valaki ezt képzelni? Most ne is beszéljünk a másfél millió magyarról, csak egyáltalán két szomszédos ország viszonyáról. El tud valaki képzelni egy olyan elnökségi programot, amiből hiányzik a schengeni övezet kibővítése Romániára és Bulgáriára? Tessék mondani, van ilyen? Hát erről van szó.

De nem ígértünk semmit. Azt mondtuk, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a schengeni övezet kibővítése megtörténjék. Most is megteszünk mindent.

Kompromisszumos megoldásokon dolgozunk, ennek különböző irányai vannak. Tegnap fölmerült itt egy mozzanat. Szeretném hozzátenni, hogy ez csak egy mozzanat, sok minden más elképzelés is van. Egy biztos: nekünk itt tárgyalnunk kell legkevesebb hat országgal folyamatosan: négy szkeptikus – mondjuk őket így –, kettő, aki érintve van. Tehát minimum ezzel a hat országgal kell folyamatosan tárgyalnunk, minden lehetséges szinten ez megtörténik. Ez az elnökségi munka. Ha könnyű lenne, akkor nem volna érdemes csinálni. Itt semmi nem adott, semmi nem előre elrendeltetett, semmi nem előre megígért, semmi nem sima, semmi nem könnyű. Itt arról van szó, hogy nagyon sok mindent kell annak érdekében tenni, hogy a célkitűzések legalább nagyrészt megvalósuljanak. Körülbelül ezt csináljuk.

A keleti partnerségről már szóltam, úgyhogy most külön nem beszélnék róla. Ha van esetleg kérdés, szívesen visszatérek még rá.

Köszönöm szépen, elnök úr.

(Külügyminisztérium)