Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke Az Estében közölte, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására mindenképpen szükség van, mert így családokat tudnak megmenteni attól, hogy hajléktalanná váljanak.

Megkezdte a törvényalkotást az új parlament. Hétfőn elsőként a kilakoltatási moratórium határidő nélküli meghosszabbításáról szavaztak a képviselők. Ennek értelmében addig nem lehet kiköltöztetni egyetlen devizaadóst sem, míg a törvényhozás nem rendezi véglegesen a devizaszerződések ügyét.

Rétvári Bence Az Estében arról beszélt, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására mindenképpen szükség, van, mert így családokat tudnak megmenteni attól, hogy hajléktalanná váljanak. Amíg a devizahitelesek kérdését nem rendezik komplexen, addig ezzel az átmeneti eszközzel kell élni.

Rétvári Bence arról is beszélt, hogy az előző 4 évben nagyon sok devizahitelesen segített a kormány, például a végtörlesztéssel vagy az árfolyamgátba való belépéssel, de a következő időszakra maradt, hogy amint a Kúria döntése megvan, azon nyomban törvénymódosító javaslatot nyújtanak be a parlamentnek, amivel komplexen rendezni lehet a kérdést és nem marad több devizahitel – közölte.

Közölte, hogy a Kúria döntését azért fontos megvárni, mert csak az tud egységesen segíteni a bajbajutottakon. Rétvári továbbá közölte, hogy ha a Kúria döntése előtt hoznák meg a törvényt, és később a Kúria a nem módosított törvények valamelyikét másként értelmezné, mint a kormányzat, akkor lehet, hogy a bankok kiskaput találnának. „Fontos tisztázni a többi jogszabályt, hogy ne legyen kiskapuja semelyik banknak” – közölte.

A jövőbeni kormányzati struktúrával kapcsolatban Rétvári Bence elmondta, hogy a Miniszterelnökség egy gigaminisztérium lesz, sokféle hatáskör csoportosul majd oda. Kitért arra, hogy minden kormánynak a maga felelőssége, hogyan alakítja ki a kormányzati struktúrát. „Nekünk az elmúlt 4 évben bejött az a rendszer, amely nagyobb tárcákkal dolgozott, mint a korábbi kormányzatok” – állapította meg. Hozzátette: „feleakkora lett a parlament, (…) feleakkorák az önkormányzatok, ha a képviselők számát nézzük, tehát feleannyi politikussal is működtetni tudtuk ezt a rendszert” – mondta a politikus.

A Biszku Béla elleni ítélettel kapcsolatban Rétvári Bence közölte: semmilyen törvényt nem Biszku Béla miatt hoztunk, hanem azt mondtuk, hogy ha valaki háborús bűnt követ el, azok el nem évülő büntettek. Hozzátette: nemcsak Biszku Bélának, hanem az összes egykori rendszer-üzemeltetőnek és haszonélvezőnek kell vállalnia a felelősséget.

(hirado.hu)