Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztató keretében indítja a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program Kárpát-medencei körútját.
A körút keretében tervezetten 35 helyszínre látogatunk el a Kárpát-medencében. A helyszíneken a Fáy András Alapítvány trénerei tartanak tréningeket 5-8. osztályos diákoknak.
A sajtótájékoztatón jelen lesz a körúton résztvevő valamennyi tréner, valamint a Fáy András Alapítvány ügyvivője, Schrankó Péter.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára közös sajtótájékoztatót tart, amelynek témája „Az Internet nem felejt” elnevezésű program.
A világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket ért iskolai és internetes zaklatás jelenségének csökkentése érdekében indított program március 6-án, csütörtökön érkezik Veszprémbe, délelőtt a Lovassy László Gimnáziumban a diákok, délután a Veszprém Megyei Kormányhivatalban a szülők és pedagógusok hallgathatják meg az előadást.
Háttér:
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) „Az Internet nem felejt” programot idén január közepén indította útjára. A másfél órás interaktív előadás során három moderátor segítségével a középiskolás diákok játékos formában kipróbálják, milyen következményei vannak a posztolásoknak, és kiderül, hányszor követnek el például jogsértést másik személy ellen, amikor jogtalanul használják fel fotójukat vagy megsértik a magántitkukat. Az eredetileg március közepéig tervezett programot, amelyen eddig közel 3000 gyermek vett részt, a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítja a tárca, s március elejétől már felnőttek is részt vehetnek a programokon a megyei kormányhivatalokban.