Tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit a III. Információbiztonság és Kibervédelem (ISCD 2013) konferencia első, sajtónyilvános paneljére, amely a KIM Nemzeti Biztonsági Felügyelet szervezésében valósul meg. A kormányzat, az integrációs szervezetek és a kritikus infrastruktúrák legfontosabb szempontjai a smart defence és a mobileszközök alkalmazásából, valamint a beszerzési láncból eredeztethető kihívások terén című beszélgetésen részt vesz Iklódy Gábor – NATO, új típusú biztonsági kihívásokkal foglalkozó főtitkárhelyettese, Kah Kin Ho – Cisco, Kiberbiztonsági Üzleti Fejlesztések Üzletág igazgatója (Európa, Közel-Kelet, Afrika), Eugene Kaspersky – Kaspersky Lab. vezérigazgatója, Robert Griffin – RSA, EMC2 Computer Systems Austria GmbH fejlesztési üzletág igazgatója, valamint Zboznovits Csaba –Magyar Telekom Csoport, Biztonsági Igazgatóság vezető biztonsági szakértője.
Kérjük, hogy részvételi szándékát név, a képviselt sajtóorgánum és rendszám leadásával 2013. augusztus 30-án 11.00 óráig szíveskedjék jelezni az iscd2013@nbf.hu e-mail címen. Az üdülő területére történő belépés csak regisztráció alapján lehetséges.
Háttér:
2013. szeptember 2-3-án, a KIM irányítása alá tartozó Nemzeti Biztonsági Felügyelet immár harmadik alkalommal rendezi meg az Információbiztonság és Kibervédelem (ISCD 2013) konferenciáját Balatonőszödön.
A Felügyelet 1998-tól kezdve a nemzeti, EU és NATO minősített adatvédelmi funkciókon túl információbiztonsági, kibervédelmi feladatokat is ellát „Cyber Defence Management Authority” nevű, kiberbiztonsági központja révén. Az eddigi két konferencián mind a magyar kormányzat, mind pedig a NATO és az EU információbiztonsággal foglalkozó képviselői jelenlétükkel tisztelték meg a rendezvényt.
A III. Információbiztonsági és Kibervédelmi Konferencia (ISCD 2013) a résztvevők számára jól hasznosítható információkat nyújt és egyben tovább fogja erősíteni Magyarország szerepét, súlyát és eszközrendszerét a kiberbűnözés elleni, a nemzeti kibertér biztonságát biztosító, világméretű küzdelem élmezőnyében.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédet mond és átadja a magyar első osztályba induló gyermekeknek szánt beiskolázási csomagokat Magyarkanizsán.
A program a Magyar Nemzeti Tanács Oktatásfejlesztési Stratégiája alapján kidolgozott beiskolázási program keretén belül valósul meg.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédet mond és átadja a magyar első osztályba induló gyermekeknek szánt beiskolázási csomagokat Bácskossuthfalván.
A program a Magyar Nemzeti Tanács Oktatásfejlesztési Stratégiája alapján kidolgozott beiskolázási program keretén belül valósul meg.