Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Dr. Navracsics Tibor

közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes

Vissza a naptár oldalra

Események - 2013. 06. 25.

9:30

Lezárul az „Egységes központi elektronikus irat-és dokumentumkezelés megvalósítása” projekt

Az „Egységes központi elektronikus irat-és dokumentumkezelés megvalósítása” című kiemelt projekt sajtótájékoztatóján beszédet mond Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára.


Háttér:

Az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósítása” című projekt célja, hogy olyan rendszert vezessenek be, amely egységesíti az irat- és dokumentumkezelést a minisztériumokon belül és azok között, továbbá növeli az irat- és dokumentumkezelés hatékonyságát, és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé.

A rendszer bevezetésével az egyes szervezeteknél elektronikusan egyszer már rögzített iratok másik szervezethez történő átadásával és újrarögzítés nélküli ügyintézésével megvalósul a minisztériumok közötti hatékony és gyors együttműködés.

Az Új Széchenyi Terv keretén belül az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósítása” című projektre (EKOP-3.1.2) az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 943 millió forint támogatási keretösszeg állt rendelkezésre.

10:00

Biró Marcell beszédet mond a „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban” szakmai rendezvényen

Biró Marcell, a KIM közigazgatási államtitkára és Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke beszédet mond a „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban” című projekt szakmai rendezvényén.

Az esemény akkreditációhoz kötött, melyet az alábbi linken tehetnek meg.
http://kih.gov.hu/sajto-regisztracio


Háttér:

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló ÁROP 2.2.5 „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban” című kiemelt projekt témája a közigazgatási teljesítményértékelés gyakorlati megvalósítása.

A projekt célja a hatékony, EU-konform közigazgatási tevékenység elősegítése illetve olyan HR rendszer kialakítása és működtetése, amely hozzájárul a szervezeti struktúraváltás felgyorsításához valamint elősegíti az ösztönző jellegű, ügyfélorientált szolgáltatás, azaz a Jó Állam megvalósulását.

11:00

Sajtótájékoztató - Parlament előtt a közérdekű bejelentésekről szóló törvény

A KIM benyújtja a parlamentnek a közérdekű bejelentésekről szóló törvényt, melyről Rétvári Bence parlamenti államtitkár sajtótájékoztatót tart.


Háttér:

A Kormány a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) kezdeményezéshez történő csatlakozásával megerősítette korábbi vállalásait a korrupció elleni fellépés terén. A nemzetközi vállalás része, hogy Magyarország megteremti a bejelentők védelmének intézményrendszerét.

14:00

Sajtótájékoztató - Hárommilliárd forintos projekt indul a fiatalokért

Dr. Mihalovics Péter, a KIM Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, Siklódi Levente, a Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztató keretében mutatja be az Új Nemzedék Plusz elnevezésű, átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztésre irányuló kiemelt projektet.


Háttér:

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik kiemelt hatáskörébe tartozó, szakpolitikai területének eddigi legnagyobb fejlesztése indul a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondozásában előkészített Új Nemzedék Plusz elnevezésű program által.

A kétéves, hárommilliárd forintból megvalósítandó nagyszabású projekt három területen, az ifjúságsegítő intézményrendszer fejlesztése, a korosztályos kommunikációs platformok egységesítése, valamint az ifjúsági szolgáltatások bővítése területén valósít meg egybehangolt intézkedéseket.

Az Új Nemzedék Plusz program elsődleges célkitűzése, hogy segítse a fiatalokat jövőképük megfogalmazásában, felkészítse őket a munkaerő-piacra való zökkenőmentes belépésre.

*A részvételhez akkreditáció szükséges