Az egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszert bemutató sajtónyilvános projektrendezvény.
Háttér:
Az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósítása” című projekt célja, hogy olyan rendszert vezessenek be, amely egységesíti az irat- és dokumentumkezelést a minisztériumokon belül és azok között, továbbá növeli az irat- és dokumentumkezelés hatékonyságát, és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé. A rendszer bevezetésével az egyes szervezeteknél elektronikusan egyszer már rögzített iratok másik szervezethez történő átadásával és újrarögzítés nélküli ügyintézésével megvalósul a minisztériumok közötti hatékony és gyors együttműködés.
Az Új Széchenyi Terv keretén belül az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósítása” című projektre (EKOP-3.1.2) az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 943 millió forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre. Az eseményen szó lesz az EKEIDR és az általa biztosított, az eddigi ügyiratkezelési folyamatokon túlmutató lehetőségeiről, valamint az elektronikus ügyviteli (papírmentes iroda) megvalósításához szükséges szabályozási lépésekről, a fokozatos bevezetési lehetőségek bemutatásáról és a rendszer segítségével rövid-és hosszú távon elérni kívánt eredményekről is.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal közös szervezésében „A bírósági határozatok nyilvánossága” címmel megrendezett szakmai konferenciát.
A konferencia időpontja: 2013. június 12., szerda 10.00
A megnyitó időpontja: 2013. június 12., szerda 10:15