Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Dr. Navracsics Tibor

közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes

Vissza a naptár oldalra

Események - 2013. 04. 16.

10:00

Megemlékezés a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából az Emlékközpont állandó és időszaki kiállításai ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogathatóak.

Az intézmény félemeleti kutatószobájában az Emléknap során is működik az intézmény névbejelentő és emlékmentő szolgálata.

A látogatókat az Emlékközpont internetes adatbázisa segíti az Emlékfalon megörökített hozzátartozóik nevének megtalálásában.

Az Emlékközpontba várjuk a nap folyamán mindazokat, akik a holokauszt áldozatainak tiszteletére el kívánják helyezni az emlékezés mécseseit és kavicsait az Emlékközpont udvarán található Áldozatok Emlékfalánál.

10:00

Megemlékezés Hódmezővásárhelyen

EMLÉKMŰSOR A BETHLEN GÁBOR REFORMÁTUS GIMNÁZIUM AULÁJÁBAN

Időpont: 2013. április 16. 10.00
Helyszín: Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2.

A megemlékezésen a Himnusz közös eléneklése után Bán Csaba református lelkipásztor imádkozik az elhunytakért, majd az iskola kamarakórusának előadásában zsoltárrészletek hangzanak el.

Az emlékműsort Tóthné Kecskeméti Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hódmezővásárhelyi tankerületi igazgatójának köszöntője nyitja meg.

A műsorban a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai működnek közre, akik „Az ember itt” című színpadi műsorukkal emlékeznek meg a magyarországi holokauszt borzalmairól. Az előadás alatt elhangzik Edvard Grieg: Peer Gynt – Aase halála és Giuseppe Verdi: Nabucco – Rabszolgák kórusa c. műve. A diákszínpad Örkény István, Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből, valamint Anne Frank naplójából mutat be részleteket.

Az eseményen emlékbeszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter.

A megemlékezésen imát mond Dr. Köves Máté Slomó HM TLSZ Zsidó Lelkészi Szolgálati Ág, tábori főrabbi.

Ezt követően Dr. Szigeti János holokauszt-túlélő visszaemlékezését hallhatják a résztvevők, majd a gimnázium kamarakórusa előadásában 16. századi genfi zsoltárból és magyar jeremiádból hangoznak el részletek.

Az emlékműsor végén Dr. Markovics Zsolt szegedi főrabbi kaddist énekel, majd a résztvevők néma főhajtás kíséretében elhelyezik az emlékezés koszorúit az iskola diák és öregdiák áldozatainak emléket állító emléktáblánál.

A megemlékezést követően az épület aulájában megtekinthető a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjainak és tanárainak alkotásaiból válogatott, a holokauszt tragédiáját feldolgozó képzőművészeti kiállítás.


A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EMLÉKPONT PROGRAMJAI

Időpont: 2013. április 16. 11.00 – 16.00
Helyszín: az Emlékpont és a Zsinagóga (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.)

A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapjára megemlékezéssel, oktatási programmal és szakmai konferenciával készül.

A rendhagyó tanórák keretein belül délelőtt 11 órától a holokauszt folyamatával és eseményeivel ismerkedhetnek meg általános és középiskolás tanulók a Zsinagógában.

Vanderstein Péterné Zsuzsa a zsidó kegyeleti szokásokat mutatja be a diákoknak, Szőnyi Andrea pedig az oral history formális oktatásban játszott szerepével ismerteti meg a tanulókat. A tanórákat követően a Steven Katz, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöki tanácsadója szólal fel.

A Zsinagógában 12 órakor kezdődő megemlékezésen Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város nevében dr. Kószó Péter alpolgármester mond emlékezőbeszédet.
Felszólal a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke, dr. Erdélyi Miklós és Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke.

A megemlékezés végén egy helyi iskola diákkórusa a „Szól a kakas már” című zsidó dalt adja elő, végül diákok helyezik el az emlékezés köveit a kiállítóhely párkányára.

A vészterhes időkben voltak olyanok, akik áldozatot vállaltak embertársaik megmentéséért.

Délután kettő órakor kezdődik az Emlékpontban az a konferencia, amely a magyarországi embermentők tevékenységét mutatja be a résztvevőknek, különös tekintettel a magyar mentőkre.

15:00

Megemlékezés Pécsett

EMLÉKMŰSOR A CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM DÍSZTERMÉBEN

Időpont: 2013. április 16. 15.00
Helyszín: Pécs, Széchenyi tér 11.

Az emlékműsorra érkezőket a Széchenyi István Iskola diákjainak „Holokauszt a művészetben” c. prezentációja és a „Zsidók Magyarországon a XX. században”, a Centropa Hungary kisfilmje fogadja. A gimnázium dísztermében kiállított Emlékfal a holokauszt pécsi és Pécs környéki áldozatainak állít emléket. Az Emlékfal Valkó László, Munkácsy-díjas festőművész – a Pécsi Testnevelési Általános és Középiskola diákjainak gyűjtése nyomán készült – alkotása.

A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, majd Gál Károly atya celebrálásában keresztény ima hangzik el az áldozatok emlékéért. Az eseményen Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke mondja el a Szeretet imáját.

A megemlékezés központi eseménye a pécsi diákság közös színpadi műsora. Az előadás alatt elhangzik Chopin: Fantaisie-Impromptu c. műve, Székely Magda: Hogy tűz ne hulljon c. verse, Weöres Sándor: XX. századi freskó c. verse, a Kell ott fenn egy ország c. dal és Kodály Zoltán: Zöld erdőben c. éneke.

A színpadi műsorban együttműködnek az Apáczai Csere János Nevelési Központ; a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium; a Janus Pannonius Gimnázium; a Kodály Zoltán Gimnázium; a Megyervárosi Iskola; a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola; a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma; a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola; a Szent Mór Iskolaközpont; a Széchenyi István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Sportiskola; valamint az Angster József Szakképző Iskola diákjai. A műsort összeállította: Baracs Nóra, a pécsi Széchenyi István Iskola pedagógusa.

A megemlékezésen Schönberger András pécsi főrabbi imádkozik az elhunytak emlékéért.

Az eseményen beszédet mond Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere.

Az eseményen a diákok köszöntik a meghívott holokauszt-túlélőket, mialatt túlélőkkel készült filminterjú-részleteket mutatnak be a megemlékezés résztvevőinek.

Az emlékműsort Dobosi László, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium igazgatójának szavai zárják, majd a Széchenyi térről emlékséta indul az emlékezetkultúra helyszíneire.

Az emlékműsor narrátorai Gyurász Rebekka, a Széchenyi István Iskola 10.e osztályos tanulója és Krőhnung-Székely Károly Máté, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium 10.c osztályos diákja.

Nagyszámú érdeklődő esetén, amennyiben a Díszterem férőhelyei megtelnek, a résztvevők a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium udvarára kihangosítva hallgathatják az emlékműsort.


EMLÉKSÉTA, KOSZORÚZÁS ÉS KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓ

Időpont: 2013. április 16. 16.00 – 18.00

Az eseményt követően diákok vezetésével emlékséta indul az emlékezetkultúra helyszíneire. Az emlékhelyeken koszorút helyeznek el az elhunytak emlékére a pécsi diákság nevében.

A séta első helyszínén, a Gyermekek emlékművénél Magyarország Kormánya, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Holokauszt Emlékközpont és a pécsi diákság nevében koszorúznak.

Az emléksétához bárki csatlakozhat.

Az emlékséta útvonalai:

„Zsolnay-csoport”: Gyermekek Emlékműve, Lánc utcai Botlatókő, Holokauszt Roma Áldozatainak Emlékműve.
Útvonal: Széchenyi tér – Munkácsy M. u. – Fürdő u. – Tímár u. – Goldmark Károly u. – Munkácsy M. u. – Kisfaludy S. u. – Perczel M. út – Kazinczy u. – Király u. – Lánc u. – Farkas István u. – Alsóbalokány u. – Halász u. – Zsolnay Negyed.

„Vasút-csoport”: pécsi gettó, vasútállomás.
Útvonal: Széchenyi tér – Jókai utca – Kálvin utca – Mártírok útja - Vasútállomás.

„Alkony-csoport”: Zsidó temető.

17:00

Megemlékezés a Páva utcai zsinagógában

Az eseményen Prof. Dr. Szita Szabolcs Dsc., a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója köszönti a megjelenteket.

A megemlékezésen átadják a 2013. évi Wiesenthal-díjakat. A Simon Wiesenthalról elnevezett díjjal az Emlékközpontot működtető közalapítvány minden esztendőben olyan személyeket jutalmaz, akiknek önzetlen munkája elősegítette a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését, éberen tartását. A díjakat Prof. Dr. Szita Szabolcs Dsc. adja át a kitüntetetteknek.

Az eseményen részleteket olvasnak fel az Emlékközpont által kiírt, „A magyar kultúra veszteségei” című esszépályázat legjobbnak ítélt alkotásaiból.

A megemlékezésen Tótha Péter Joel, vezető tábori rabbi mond imát az elhunytakért az Áldozatok Emlékfalánál, majd a résztvevők mécsesgyújtással és az emlékezés kavicsainak elhelyezésével tisztelegnek az áldozatok emléke előtt.

A színpadi műsorban közreműködik a Budapest Klezmer Band. Az Emlékműsor részeként megnyílik a Holokauszt Emlékközpont, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közös rendezésű időszaki kiállítása.

Az „Emlék-képek: Feledhetetlen XX. századi élettörténetek” című tárlat célja emléket állítani a magyar kultúra olyan kimagasló alakjainak, akiknek sorsát megpecsételte a holokauszt tragédiája, de életművükkel máig hatnak és velünk élnek.

A kiállítást Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitja meg.

A tárlat ezt követően a Múzeumok Éjszakájáig, 2013. június 22-ig tekinthető meg a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.Az április 16-i emlékműsorról élőben közvetít a Duna Televízió.

19:00

Mécsesgyújtás és az emlékezés köveinek elhelyezése a „Cipők a Duna-parton” Emlékműnél

Az Emléknap estéjén mécsesgyújtással és néma főhajtással tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatainak emléke előtt.

*A részvételhez akkreditáció szükséges