Szászfalvi László, a KIM egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára avatja fel az Erdélyi Gyülekezet altemplomában lévő istentiszteleti helyét, urnatemetőjét és kopjafa-gyűjteményét.
Az avató ünnepség után előadások hangoznak el az Erdélyi Gyülekezet szolgálatának távlatairól. Ennek keretében Tőkés László „A magyar kereszténység helye a mai és holnapi Európában” címmel mond beszédet, majd Szászfalvi László beszél a magyar Kormány egyházpolitikájáról.
A templomalapítók és építők köszöntése után Csűry István püspök és Zalatnay István vezető lelkész szolgál az Úrvacsorás istentiszteleten, ezt követően Tőkés Lászlóval közösen megáldják az altemplomot.