Latorcai Csaba, a KIM nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatót tart.
A tájékoztató témája: Széleskörű párbeszéd után indul a civil törvény tervezetének társadalmi egyeztetése.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is előadást tart az „Új civil törvény” című tudományos konferencia záró rendezvényén, Budapesten.
A Közigazgatás és Igazságügyi Minisztérium, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága, valamint a Nemzeti Civil Alapprogram együttesen szervezett rendezvény sorozatán öt vidéki városban– Kecskeméten, Debrecenben, Egerben, Pécsen és Sopronban – több száz civil szervezet bevonásával zajlott a törvényről szóló társadalmi párbeszéd.
Nagy Anna kormányszóvivő és Bakos Piroska, az EU soros elnökségi budapesti szóvivője sajtótájékoztatóval
egybekötött piknikre hívja meg a sajtó képviselőit.
A tájékoztató témája: Duna Partyval zárul az EU-elnökség
A sajtópiknik forgatókönyve:
14.00 – Az újságírók akkreditálása, majd szállítása a helyszínre riksákkal
14.20 – A sajtótájékoztatón Nagy Anna és Bakos Piroska beszámolnak a rendezvény részleteiről
14.40 – Piknik, riksázás, illetve újságírói kérdések és interjú készítése Nagy Annával és Bakos Piroskával.
Magyarország Kormánya sok szeretettel vár mindenkit a június 24. és 26. között zajló Duna Partyra, amely az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos lakossági záró
rendezvénye. A háromnapos rendezvény a főváros több pontján – a Dunához kötődő helyszíneken - zajlik, rengeteg kulturális rendezvénnyel, amelyeken teljesen ingyenesen vehet részt a lakosság.
Honlap: www.dunaparty2011.hu