A magyar lakosság 97 százaléka kiemelt területként kezeli a környezet- és természetvédelmi kérdéseket - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
„Nemzetiségi szépirodalmak Magyarországon” címmel jelent meg a magyarországi nemzetiségek literatúrájának antológiája. Az egyedülálló gyűjtemény bemutató rendezvényének védnökeként, Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte: „Ez az etnokulturális kötet Magyarország szellemi kincseinek egy eddig alig ismert értékgyűjteményét mutatja: a nemzetiségi irodalmak mindegyikét önállóan, bár mégis együttes, kölcsönös összeütközésben és párbeszédben, miközben talán ez az első jelképesen kiteljesedett érintkezés is a többségi magyar nemzet irodalmával.”
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére a VOLÁNBUSZ Zrt. új járműparkkal veszi át az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási feladatait a főváros forgalmában is fontos szerepet betöltő egyes agglomerációs vonalakon.
A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 76. § (2) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatásáról szóló 25/2012. (V. 9.) NFM rendeletet hatályon kívül helyezésével egy időben megalkotásra került a helyi közösségi közlekedés támogatásáról szóló 21/2014. (IV.18.) NFM rendelet (a továbbiakban: rendelet).
Az iskolák 45 %-a már leadta a 2014. szeptember 1-jén kezdődő tanévre igényelt tankönyvek rendelését. A tankönyvellátás biztonsága mellett a kormányzatnak kiemelt célja, hogy a családok pénztárcáját kímélje a tanévkezdés költségeinek csökkentésével.
Elizabeth McLaughlin Moll amerikai zenepedagógust a Kodály-módszer népszerűsítése érdekében végzett, több mint négy évtizedes munkája elismeréseképpen az emberi erőforrások minisztere Pro Cultura Hungarica díjban részesítette. Az elismerést Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár adta át 2014. április 24-én.
A KSH ma reggeli gyorstájékoztatója szerint tovább folytatódtak a pozitív munkaerőpiaci trendek. A 2014. január-március közötti időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 4 millió 78 ezer főre emelkedett, ami 1992 óta a legkedvezőbb adat.
Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár képviselte 2014 április 24-én Magyarországot Bécsben a Visszatérés Európába: 10 év EU-integráció című panelbeszélgetésen, amelyen felszólalt Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter és Igor Sencar szlovén külügyi államtitkár is - közölte a bécsi magyar nagykövetség az MTI-vel.
Az ukrajnai válság is megmutatta, hogy Közép-Európa, ezen belül a V4-csoport számít az amerikaiak külpolitikai gondolkodásában - jelentette ki 2014 április 24-én az MTI-nek nyilatkozva Takács Szabolcs, aki az utóbbi napokban a visegrádi négyek (V4) diplomáciai tárcáinak politikai igazgatói és az amerikai partnereik közötti rendes évi politikai konzultációján vett részt Washingtonban.
Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2014. április 24-én fogadta Douglas Davidsont, az amerikai Külügyminisztérium holokauszttal kapcsolatos ügyekért felelős különmegbízottját.
A kormány döntött arról, hogy biztosítja a Magyar Honvédség Gripen vadászgépeinek fejlesztésére, "a közvetlen légi támogatási képesség" kialakításához szükséges forrásokat.
Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság konzekvensen elutasítja a fordított adózásra vonatkozó derogációs kérelmeket, miközben folyamatosan hangoztatja az áfa csalások megakadályozásának szükségességét illetve a feketegazdaság elleni küzdelem kiemelt szerepe mellett érvel. Az áfacsalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében hiába teremtette meg - tavaly júliusban - az úgynevezett gyorsított eljárás lehetőségét, az összes - így benyújtott - kérelmet elutasította. Közlemény.
A könyv trónja megingathatatlan - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján a budapesti Millenárison.
A társadalom erejét mutatja, ha el tudja fogadni, hogy akár az utcán, játszótéren, közintézményekben megjelennek különböző fogyatékossággal élő emberek – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára, amikor bejelentette a szentesi Aranysziget Otthon kiváltási programjának elindítását.
A külügyi tárca parlamenti államtitkára szerint az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése által a közelmúltban elfogadott Kalmár-jelentés kibővíti a magyar diplomácia mozgásterét a kisebbségvédelem területén.
Tavaly közel tízezer esetben keresték meg az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot (OBDK) valamilyen panasszal, észrevétellel, a megkeresések többsége a kórházi ellátást érintette - mondta el Novák Krisztina, az OBDK főigazgatója egy csütörtöki konferencián Budapesten. Az eseményen Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár mondott köszöntőt.
A családok megerősítését célzó intézkedések az idősek érdekét is szolgálják – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten. Fülöp Attila a témában tartott konferencián azt is hangsúlyozta, hogy a kormány alapvetően családpolitikai, nem pedig segélyezési kérdésnek tekinti az idősödőket érintő problémákat, azok megoldását.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az Artpool Művészetkutató Központ hosszabb távon is kiszámítható módon működhessen. Ennek érdekében kész elfogadni a Központ által a magyar állam felé tett felajánlást, és lépéseket tenni a gyűjtemény állami tulajdonba vételére, majd azt egy országos közgyűjtemény részeként tovább működtetni.
Az Európai Bizottság ismét a nemzetközi nagyvállalatok érdekeit helyezte előtérbe a magyar kisvállalkozásokkal szemben, amikor kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a hatályos kereskedelmi szabályozás miatt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI megkeresésére.
Bár a fokozott tűzveszély elmúlt, az erdőben csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad tüzet gyújtani. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak eloltásáról.
Levélben gratulált Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfőnek az április 6-i országgyűlési választási győzelméhez – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-vel.
A választókerületében élők megbízható, szorgalmas, hitvallással és tudással rendelkező képviselője kíván lenni – jelentette ki Lázár János csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
Az új földforgalmi törvény Európa egyik legszigorúbb szabályozása, amely megvédi a magyar földet és a földművesek érdekeit szolgálja- jelentette ki Budai Gyula, az agrártárca parlamenti államtitkára a jobbágyfelszabadítás 166. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen a Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt.
Magyarország elkötelezett mind a lakossági, mind a gazdasági szereplők energiaköltségeinek további csökkentése mellett – jelentette ki Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár az Okos Jövő Fórum megnyitóján 2014. április 24-én, Budapesten.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Golop és Tállya a gönci járásból a szerencsi járásba, a Pest megyei Pánd a nagykátai járásból a monori járásba kerül át az önkormányzati választások napjától. A települések erre vonatkozó kérelméről a legutóbbi ülésén döntött a kormány. A járási és fővárosi kerületi hivatalok felállása óta első alkalommal került sor a járások illetékességi területeinek változtatására. Közlemény.
A kiskereskedelmi forgalom 8 hónapja tartó növekedése februárban is folytatódott: a 6,7 százalékos bővülés - a tavalyi év azonos időszakához képest - 2006 óta nem látott mértékű, nyolcéves csúcsot jelent a belső fogyasztásban. Az adatok azt mutatják, hogy a háztartások fogyasztása tovább élénkült, ami többek között a rezsicsökkentésnek, a családi adókedvezménynek, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelésének, a foglalkoztatás rekordmértékű bővülésének, a reáljövedelmek növekedésének és a fogyasztói bizalom javulásának köszönhető.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetője szerint szisztematikus és középtávon nem változó oktatáspolitikára van szükség ahhoz, hogy a PISA-felmérésen javuljanak a magyar diákok teljesítményei. Brassói Sándor a legutóbbi felmérés eredményeiről és azok szakpolitikai értékeléséről rendezett kerekasztal-beszélgetésen szerdán, a fővárosban azt mondta: az állandó változások elveszik a reformok erejét.
A személy- és a teherforgalomnak is fontos a felújítandó Budapest-Belgrád vasútvonal, amely jelenleg csak a kerékpárral versenyképes - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a szabadkai Pannon RTV Közügyek című műsorában szerdán.
Várhatóan jogi lépéseket tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a kishantosi ügyben az államot ért kár megtérítése érdekében - közölte Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
Komplex fejlesztésként 2,6 milliárd forint értékű beruházás kezdődött a német tulajdonú családi cég, a Rosenberger hazai leányvállalata, a Rosenberger Magyarország Kft. jászárokszállási gyárában.