Mint ismeretes, az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2012. március 30-án pályázatot írt ki.
Csütörtökön kezdődik Balatonfüreden a Kékszalag fesztivál és vitorlásverseny. A 2012. július 5-7. között rendezendő sportesemény egyik védnöke Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára.
2012. július 2-i hatállyal a nemzetgazdasági és a külügyminiszter együttes előterjesztése alapján Szijjártó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök nyolc kétoldalú gazdasági együttműködési kormányközi bizottság élére.
Az agráregyetemek nagyon fontosak a vidéknek, hiszen elengedhetetlen, hogy magasan képzett szakemberek életképes tudására építhessünk – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA és a Szent István Egyetem (SZIE) együttműködési megállapodásának aláírásán.
Magyarország számára kedvező döntést hozott a Világbank mellett működő vitarendezési fórum, az ICSID* az AES Summit és az AES Tisza által indított beruházásvédelmi jogvitában 2012. június 29-én. Az érvénytelenítési eljárás lezárásaként az eljáró bizottság megerősítette az ICSID választottbíróság 2010. szeptemberi ítéletét, amely szerint Magyarország nem sértette meg az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit az erőművi hatósági árak 2006-os bevezetésével.
Jan Deboutte nagykövet, a Holokauszt oktatással, emlékezéssel és kutatással foglalkozó Nemzetközi Együttműködési Munkacsoport (ITF) soros belga elnöke Prőhle Gergely helyettes államtitkár, a magyar ITF delegáció vezetőjének meghívására 2012. július 2–3-án látogatást tett Magyarországon. Hazánk 2002 óta tagja az 1998-ban alapított szervezetnek.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. július 16.
Véleményezési cím: gyula.furedi@emmi.gov.hu
Balog Ádám a Duna TV Közbeszéd c. műsorának vendége volt
40 milliárd forinttal újra pályázatot hirdet az állattartó telepek korszerűsítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium – jelentette be Fazekas Sándor tárcavezető az M1 Ma Reggel című műsorában. A támogatási kérelmeket augusztus 1-31. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
A Kormány januárban fogadta el a hallgatói szerződésről szóló kormányrendeletet, amely az ösztöndíjban, illetve részösztöndíjban részesülő hallgatókkal megkötendő szerződés részletes szabályait tartalmazta. A hallgatói szerződés célja biztosítani az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalom számára.
Rétvári Bence az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a nehéz helyzetben lévők üdülésének, pihenésének elősegítését. Ezért szükséges, hogy törvényi szinten határozzák meg: a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján kibocsátott Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó eredmény kizárólag szociális üdülési célokra, ezzel összefüggő szolgáltatásokra, és egyéb szociális programokra használható fel.
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához, azon belül Joseph Crowley kongresszusi képviselőhöz címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden formájával szemben.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a hungarikum törvényhez hasonlóan az új földtörvényről is konszenzusos jogszabály megalkotására törekszik-hangsúlyozta Fazekas Sándor, miután egyeztetett a törvény vitaanyagáról az ellenzéki pártokkal. A kormány az új földtörvény tervezetét első olvasatban holnap tárgyalja, ezt követően a javaslat július 12-én kerül az Országgyűlés elé.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatodik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat, a biciklizést bátorító helyi és munkahelyi kezdeményezések hagyományos megmérettetését. A kiírásokon a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismerik el. A közlekedésért felelős tárca a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.
Martonyi János külügyminiszter 2012. július 3-án udvariassági látogatáson fogadta Michael Linket, a Német Szövetségi Külügyminisztérium államminiszterét, aki ebben a pozíciójában először látogatott Budapestre.
Pierre Vimont, az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) főtitkára levélben jelentette be a Külügyminisztériumnak, hogy 2012. július 1-jétől az EU tripoli delegációja veszi át az EU helyi képviseletét a magyar nagykövetségtől.
Hazánk legrégebbi nyári fesztiválját az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével rendezi meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
A rendezvény sportkínálata igen gazdag, többek között wakeboard, strandröpladba, strandfoci, aerobik, kajakozás, kenuzás, szörf, zumba, kerékpározás és úszás is várja a sportrajongókat.
Tóth Katalin a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte hazánkat a lengyelországi Rzeszówban megrendezett V4+2 konferencián.
Átláthatóbbá, egységesebbé és egyszerűbbé válik az élelmiszerlánc-felügyelet területén alkalmazandó igazgatási szolgáltatási díjak rendszere, és számuk a korábbi 2500-ról 900-ra apad. Csökkennek az állattartás, a húsipar és a borászat terhei, arányosabb lesz a teherviselés.
A felsőoktatási intézmények frissített címjegyzéke.