RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

A művészet közösséget teremt

Honvédelmi Minisztérium, 2013. január 15. 12:11

A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás D'43 címmel Paulovics László képzőművész grafikáiból az MH Altiszti Akadémián január 14-én, hétfőn Szentendrén, ahol bemutatták a Zrínyi Kiadó gondozásában most megjelent Don-kanyar 1942-43 című kiadványt is.

Önkormányzatoknál alkalmazandó nyugdíjpolitikai irányelvek

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2013. január 15. 11:17

A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat (a továbbiakban: Kormányhatározat) az abban foglalt feladatok végrehajtásáért felelősként az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt nevezi meg. A Kormányhatározat tehát nem állapít meg semmilyen feladatot a nem miniszter által vezetett (irányított vagy felügyelt) intézményekre nézve. Ebből következően a helyi önkormányzatok által fenntartott intézmények, továbbá a helyi önkormányzat önkormányzati hivatala vagy polgármesteri hivatala jogviszonyaira, így az általuk foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a helyi önkormányzati feladatok ellátására kötött megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott személyekre a Kormányhatározatban foglaltakat nem kell alkalmazni.

Május 31-ig számolnak be az állami szervek a korrupció elleni küzdelmükről

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. január 15. 11:06

Május végéig készítik el a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységükről szóló első beszámolójukat a kormányzati szervek és a független állami szervezetek - derül ki Navracsics Tibornak az LMP-s Schiffer András és Karácsony Gergely írásbeli kérdésére adott válaszából.

A közalkalmazottak nyugdíjazásával kapcsolatos eljárásrendről szóló hivatalos tájékoztatásról

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közigazgatási Államtitkárság, 2013. január 15. 11:05

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási Államtitkársága által 2013. január elején kiküldött, a közalkalmazottak nyugdíjazásával kapcsolatos tájékoztató levél célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a jogszabályok szerinti eljárásrendre és a kapcsolódó jogszabályokra, így arra, hogy az intézkedéssel érintettek felmentésének indoka kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának ténye lehet. Közlemény.

Folytatja munkáját a Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoport

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. január 15. 9:53

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) 2011 decemberében állította fel a Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoportot a Belügyminisztérium (BM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) részvételével. A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint a munkacsoport 2013-ban is folytatja tevékenységét.

Elkészítette javaslatát a kapcsolati erőszak kodifikációs munkacsoportja

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. január 15. 8:28

A tavalyi év végén jelentős előrelépés történt az kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében. Közlemény.

Balog Zoltán egyeztetésre hívta a szakszervezeteket

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. január 15. 8:14

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sajtó- és Kommunikációs Főosztályának közleménye.

Havazás - Völner Pál: minden település megközelíthető az országban (+ videó)

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infrastruktúráért Felelős Államtitkárság, 2013. január 14. 16:32

Minden település megközelíthető, és már majdnem minden útszakaszt megtisztítottak az országban - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Új exportlehetőségek a magyar mezőgazdasági termékek előtt

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. január 14. 16:09

Az elmúlt évtizedekben visszaesett az élelmiszerexport, azonban a sertés- és baromfihúsra, halakra megvannak a szükséges állategészségügyi bizonyítványok, így mára sikerült visszaszerezni piaci pozíciónkat – fogalmazott Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős államtitkára hétfőn Zalaegerszegen, a Baki Agrocentrum Kft. által szervezett agrárgazdasági konferencián.

Megvédi a kormány a devizahitel-csapdába került családokat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. január 14. 16:04

2013. január 15-től nyújthatják be pályázatukat a bajba jutottak az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogára.