Székesfehérvár hadtörténetét feldolgozó tárlat már harmadik éve fogadja látogatóit. Elsősorban iskoláscsoportokat, hisz a gyerekek - a honvédelmi nevelés részeként – nagy érdeklődéssel szemlélik az eseményeket igazoló leírásokat, kiállított műtárgyakat.
Martonyi János külügyminiszter 2012. március 23-án Brüsszelben részt vesz a Külügyek Tanácsa ülésén.
Oliver Letwin, az Egyesült Királyság Kormányának miniszterelnökségi államtitkára és Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezetésével ma közös magyar–brit kormányzati egyeztetésre került sor Budapesten.
MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ a már meglévő kapcsolatit szeretné továbbfejleszteni annak érdekében, hogy elsősorban a különböző műveleti területeken végzett tevékenységét még hatékonyabban tudja ellátni. Ezt a cél is szolgálta az az eszmecsere, amelyet március 21-én tartottak a hazai kormányzati és nem kormányzati szektor szervezeteinek képviselőivel.
A kormány további akadályokat bont le a Várbazár rekonstrukciója elől. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás keretében zajló közigazgatási hatósági eljárásokban hozott döntés fellebbezés nélkül végrehajtható – ezt tartalmazza a március 21-i kormányülésen elfogadott kormányrendelet-módosítás. Eredményt hirdettek a Várkert Bazár tervezésére kiírt közbeszerzési pályázaton is, melynek nyertese a KÖZTI Zrt. Az ütemterv szerint őszre engedélyes tervek lesznek, megtörténnek a kivitelezői pályázatok is.
Dr. Réthelyi Miklós Miniszter úr az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 39. §-a alapján felkért szakmai bizottság javaslatának figyelembe vételével Dr. Bolvári-Takács Gábort nevezi ki a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
A megbízás kezdete 2012. május 1.
Vészhelyzeti gyakorlatot tartott az MH Pápa Bázisrepülőtér március 21-én, együttműködve a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) és a Boeing állományával. A látottakról elismerően nyilatkoztak a megfigyelők is, hangsúlyozva a szolgálatok felkészültségét.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. március 24. 10:00
Véleményezési cím: rita.kelemen.filepne@nefmi.gov.hu
A tiszta és az egészséges ivóvíz fontosságára, vízkincseink védelmére és a fenntartható vízgazdálkodásra hívta fel a figyelmet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Víz Világnapján. A Belügyminisztérium és a vidékfejlesztési tárca közös rendezvényén átadták a Vásárhelyi Pál-díjat és a Sajó Elemér-emlékplakettet, valamint miniszteri oklevelekkel ismerték el a vízügyi szakemberek munkáját.
Új hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrzi március közepétől a magyar élelmiszerellátást a termőföldtől az asztalig, azaz a termeléstől kezdve a feldolgozáson, szállításon keresztül egészen az értékesítésig. A szervezet célja, hogy a fogyasztók ellenőrzött, biztonságos élelmiszerhez jussanak.