A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára június 12-én, kedden Berlinben folytat tárgyalásokat.
Idén a Múzeumok Éjszakáján, június 16-án 21 órától Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tárlatvezetésével a nagyközönség számára is megnyílik egyetlen alkalomra a "Beszélő paletták" című, kortárs roma képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás.
Hóvári János a Külügyminisztérium globális kérdésekért felelős helyettes államtitkára 2012. június 11-én részt vett a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) Belgrádban tartott külügyminiszteri tanácsülésén. Magyarország 2007 óta szektor dialógus partnere e szervezetnek, és ebben a minőségben kapott meghívást a tanácskozásra.
2012. június 11-én, hétfőn Luxemburgban került sor az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának ülésére, amelyen a klímapolitikai tárgyú napirendi pontok tárgyalásánál Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma-és energiaügyért felelős államtitkára által vezetett delegáció képviselte Magyarországot.
2012. június 11-én, hétfőn Luxemburgban került sor az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának ülésére, amelyen a klímapolitikai tárgyú napirendi pontok tárgyalásánál Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma-és energiaügyért felelős államtitkára által vezetett delegáció képviselte Magyarországot.
Tomislav Nikolić, a Szerb Köztársaság 2012. május 20-án megválasztott új elnökének ünnepélyes beiktatására 2012. június 11-én Belgrádban került sor. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki korábban rögzített programja miatt nem tudott eleget tenni a beiktatásra szóló meghívásnak, Hóvári Jánost, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárát bízta meg, hogy személyes képviselőjeként vegyen részt az ünnepi eseményen.
A Kormány 1031/2012. (II.21.) Kormányhatározatával elfogadta a 2013-2014 évek során a közép-európai regionális együttműködési szervezetekben betöltendő magyar elnökségek összehangolásáról, lebonyolításukból eredő feladatokról valamint a végrehajtás feltételeinek megteremtéséről szóló kormányelőterjesztést. A kormányhatározat szerint a Közép-Európai Kezdeményezés (a továbbiakban: KEK) 2013. évi magyar KEK elnökségének és a Visegrádi Csoport (a továbbiakban: V4) 2013–2014. évi magyar elnökségének egymást erősítő, egységes külső megjelenést kell biztosítani.
A KEK és a V4 magyar elnökségének logói (2db) és kisarculati elemeinek tervezésére pályázatot ír ki a Külügyminisztérium.
Martonyi János Sri Lanka külügyminiszterével, Gamini Lakshman Peirisszel folytatott megbeszélést 2012. június 11-én. A magyar külügyminiszter szerint a külpolitikai globális nyitás jegyében Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az ázsiai kapcsolatoknak, ezért is jelentős Sri Lanka külügyminiszterének budapesti látogatása.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet a Minősített Könyvtár cím elnyerésére. A pályázat célja a minőségfejlesztés és a minőségirányítás módszereinek alkalmazásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó könyvtárak és könyvtári tevékenységet folytató szervezetek munkájának elismerése.
Elfogadhatatlanok az MSZP vádaskodásai a nagykanizsai menóra megrongálásával kapcsolatban, ilyen eseményeket politikai célokra felhasználni nem ízléses.