Október 6. - Országszerte megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk napján, amelyet 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított a Kormány.

Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

fotó: Árvai Károly

A nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Pintér Sándor belügyminiszter, Martonyi János külügyminiszter, Simicskó István, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára és a magyarországi diplomáciai testület több képviselője.

A tiszteletadás keretében felolvasták az aradi vértanúk nevét. A megemlékezésen a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara, a díszzászlóalj és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége működött közre.

Schmitt Pál, Kövér László (fotó: Árvai Károly)

A nemzeti lobogó egész nap félárbocon marad, azt szintén katonai tiszteletadás mellett este hat órakor vonják le.

***

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter délelőtt a Fiumei úti nemzeti sírkertben emlékezik meg, és helyez el koszorút a Batthyány-mauzóleumnál.
A fővárosban több kerületben, így a II. és a IV. kerületben is megemlékezéseket tartanak.

Országszerte számos városban lesznek hivatalos programok; koszorúzást és megemlékezést tartanak Kecskeméten, Nagykanizsán, Lőkösházán, Hévízen, Szentendrén, Salgótarjánban, Keszthelyen, Miskolcon, Veszprémben és Kaposváron is.

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

***

Részletes programok, információk itt!

(kormany.hu, MTI)