Az eddig három helyszínen működő okmányirodai szolgáltatásokat egy helyen elérhetővé tevő kormányablak nyílik Csepelen, amelyet Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára ad át.
Az ünnepségen beszédet mond Pesti Imre, Budapest főváros kormánymegbízottja és Németh Szilárd, országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere.
Magyarország ma már kulturális téren is jobban teljesít: korábban bezárt intézmények nyíltak újra, műemlék-épületek régóta húzódó rekonstrukciója fejeződött be, történelmi kastélyok felújítási munkálatai kezdődtek el sorozatban, és új kulturális intézmények is születtek kormányzati támogatással. Az elmúlt évek legfontosabb kulturális fejlesztéseiről tart sajtótájékoztatót Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
A Közlekedési Módszertani Központ ünnepélyes megnyitóján beszédet mond Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a LEGO új nyíregyházi gyárának átadó ünnepségén.
A Virágos Magyarországért verseny az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez kapcsolódik, a Magyar Turizmus Zrt. által koordinált környezetszépítő versenyt 2014-ben huszonegyedik alkalommal hirdetik meg.
A csarnokavató alkalmából beszédet mond:
Március 25-e Bartók Béla születésnapja, immár hagyományosan a Tehetség napja a Kárpát-medencében. A Bonis Bona-díjakat ezen a napon adják át ünnepélyes keretek között azok számára, akik kiemelkedő munkát végeztek a tehetséges fiatalok kiteljesedése érdekében. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a díjátadó gálaesten ünnepi beszédet mond, majd átadja az életműdíjakat.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár részt vesz a kiskunfélegyházi kampányzáró rendezvényen.