Fazekas Sándor beszédet mond a „Karcag-Kenderes Ivóvízminőség-javító projekt” sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényén.
Illés Zoltán részt vesz a TERRE nemzetközi konferencián.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának közreműködésével zsidó-keresztény vallásközi párbeszéd konferenciát szervez. Az eseményen a II. Vatikáni Zsinat által 1965-ben elfogadott, a katolikus egyház és a más hitet vallók közötti párbeszédnek utat nyitó Nostra Ætate c. dokumentum fényében, zsidó és keresztény, egyházi és felekezeti vezetők, nemzetközileg elismert szakértők, kutatók tárgyalják a zsidó-keresztény vallásközi párbeszéd kérdéseit. A szakmai konferenciának a Tihanyi Bencés Apátság ad otthont 2014. március 20-án. Az eseményen beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Republic Group és a Világgazdaság meghívja Önöket Növekedés egyszerűen – vállalkozásfejlesztési tippek első kézből című konferenciájára.
Feldman Zsolt sajtótájékoztatót tart. Téma: A Vidékfejlesztési Minisztérium fellép az élelmiszerpazarlás ellen.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár beszédet mond a Művelődési Ház alapkőletételi ünnepségén.
A Reménysugár Habilitációs Intézet 116 fogyatékossággal élő gondozottján segít az az új hidroterápiás részleg, amelyet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára ad át. A hidroterápia javítja a mozgásszervi betegségekben szenvedők állapotát és élményt nyújt az értelmi fogyatékossággal élő ápoltak számára.
A projektindító alapkőletétellel elkezdődik Klebelsberg Kuno egykori otthonának felújítása. A magyar kormány támogatásával megvalósuló beruházással a kastély visszanyeri eredeti állapotát.
Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár Bereg megyében található Panyolán tart sajtótájékoztatót, ahol bejelent egy magyar termékek létrehozásához, valamint a falvak élhetőbbé tételéhez hozzájáruló programot. Panyola országosan ismertté vált önellátásra való törekvéséről, és az azt segítő kezdeményezésekről számol be a sajtótájékoztatón Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Muhari Zoltán, a település polgármestere.
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára sajtótájékoztatót tart az adósságkonszolidációban nem részesült, kétezer lakosságszám alatti települések támogatásáról.