Az Aluinvent Zrt. és az Európai Űrügynökség (ESA) „Együttműködési megállapodást kötött az Aluinvent és az Európai Űrügynökség” című közös sajtótájékoztatóján részt vesz Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, Babcsán Norbert, az Aluinvent Zrt. technológiai igazgatója és Szabó Tamás, az Aluinvent Zrt. vezérigazgatója.
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezni szíveskedjen a [mailto:csatar@a2it.hu]csatar@a2it.hu[/] e-mail címen.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Mátrai Erőmű Zrt. közös sajtótájékoztatóján részt vesz Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatósági elnöke és Horváth László kormánymegbízott.
Halász János kultúráért felelős államtitkár a kulturális intézményrendszer átalakításának eredményeiről tart sajtótájékoztatót.
A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is meghirdette a korábbi években nagy sikert aratott munkahelyteremtő beruházások támogatását célzó pályázatot 13 milliárd forint keretösszeggel. A pályázaton Magyarországon bejegyezett mikro-, kis- és középvállalkozások indulhattak. A vissza nem térítendő támogatással új gépek, műszaki eszközök, technológiák beszerzését, új létesítmények építését valósíthatják meg a nyertesek, cserébe nemcsak új munkahelyeket teremtenek, hanem a meglevő állományi létszámuk megtartását is vállalják.
Vargha Tamás parlamenti államtitkár 11:30 órakor beszédet mond és koszorút helyez el a Kommunizmus áldozatai emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen.