Vissza a naptár oldalra

Kormányzat / Események - 2013. 12. 07.

9:00

Nőtt az örökbefogadások száma

Az elmúlt három és fél évben nőtt az örökbefogadások száma. A részletekről Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára és Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke tart sajtótájékoztatót.

10:00

Száncsengő – gyermekprogramok és koncertek

December 7-én játékos programokkal és koncertekkel várja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a gyerekeket Száncsengő című rendezvényére a Millenáris Teátrumba, ahol megelevenednek Weöres gyerekverseinek ismert alakjai. Az egész napos ingyenes eseményen fellép – a többi között – a Sebő-együttes, Kovácsovics Fruzsina, valamint a Mesemúzeum vendégeként részt vesz a programokon Kányádi Sándor is.

A gyerekek egy pontgyűjtő füzettel járhatják végig a Száncsengő állomásait, ahol a Kutyatárban Kutyafülű Aladárral találkozhatnak, az Iskolaközben Sehallselát Dömötörrel, a Pletyka téren Juli nénivel és Kati nénivel, a Ritmus sétányon egy bánatos karmesterrel, a Bóbita körúton pedig Bóbitával, aki nem akar elaludni.

Az Egyszervolt.hu állomásán ügyességi feladatokat hajthatnak végre, és a Holnap Kiadó állomásán is számos színes játék fogadja a kicsiket. A kilencedik helyszínen, a Mesemúzeumban a gyerekeknek meg kell találniuk a „szétszaladt szavakat”, amelyek a versekből hiányoznak. Az Óperenciások állomásán karácsonyi díszt lehet készíteni, amely versrészlettel ellátott könyvjelző is egyben. Az egyes helyszíneket végigjárva a gyerekek eljutnak a „Kutyabálba”, ahol a bundába öltözött zenekar már a hangszereit hangolja.

A számtalan izgalmas feladat mellett a rendezvényre kilátogató gyerekek és családok találkozhatnak a program partnereiként megjelenő Móra Könyvkiadóval, Holnap Kiadóval, valamint a Helikon Könyvkiadóval. A kiadók lehetőséget biztosítanak az általuk megjelentetett művek megismerésére, valamint a karácsony közeledtével számtalan értékes ajándékötlettel, ajándékkal gazdagodhatnak az érdeklődő látogatók. A sok színes feladat mellett szórakoztató koncertek, zenés foglalkoztató programok is várják a gyerekeket és a családokat.

A Weöres Sándor Centenáriumi Év programsorozat alapvető célja egyrészről értékmegőrzés, a Weöres Sándor életmű minél teljesebb és minél szélesebb körű megismertetése a közönséggel, valamint fontos feladata, hogy rámutasson a Weöres-hagyaték kevésbé ismert elemeire. A Száncsengő rendezvény a Weöres Sándor Centenáriumi Évhez közvetlenül kapcsolódó program, amely kifejezetten gyerekekre koncentrál azzal a céllal, hogy a gyerekek még többet megismerjenek Weöres Sándor művészetéből, felfedezzék a képző- és iparművészet különböző ágait, valamint a foglalkozások a kreativitást, kíváncsiságot és a nyitottságot erősítsék.

A Száncsengő rendezvény szakmai partnere a Mesemúzeum, a játékállomásainak tartalmi felépítésében és kialakításában közreműködik a Kompánia Színházi Társulat, a Mesemúzeum, az Egyszervolt.hu, az Óperenciások és a Holnap Kiadó.

10:30

Fazekas Sándor köszöntőt mond "A karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Kuthen utcai tagintézményének felújítása, korszerűsítése" projekt nyitórendezvényén

Fazekas Sándor köszöntőt mond "A karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Kuthen utcai tagintézményének felújítása, korszerűsítése" projekt nyitórendezvényén.

11:00

Sajtótájékoztató - A Weöres Sándor Centenáriumi Év bemutatja: Száncsengő *

Egész napos gyermekprogramokkal várja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a gyerekeket a Millenárisra.

A Weöres Sándor Centenáriumi Év soron következő eseményén, a Száncsengőn, sajtótájékoztatót tart Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Kányádi Sándor író, a Mesemúzeum mentora, Helmich Katalin, a Mesemúzeum szakmai igazgatója és Balogh Ákos a Libri Könyvkereskedelmi Kft. tulajdonosa.

12:00

Hoffmann Rózsa részt vesz a Természettudományi labor kialakítása az Erkel Ferenc Gimnáziumban c. projekt átadó ünnepségén

Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár részt vesz és köszöntőt mond a Természettudományi
labor kialakítása az Erkel Ferenc Gimnáziumban című projekt átadási ünnepségen.

*A részvételhez akkreditáció szükséges