A rendezvényen köszönőt mond Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, valamint előadást tart Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
A megnyitó időpontja: 2013. november 5. (kedd), 10:05
Völner Pál előadásának időpontja: 2013. november 5. (kedd), 15:45
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint a hazai startup világ szereplőiből álló BudapestHUB munkacsoport meghívja Önöket közös sajtótájékoztatójára és az azt követő konferenciára, melynek témája ”Runway Budapest 2.0.2.0 – A Startup Credo” a startup ökoszisztéma építés jövőképe és programjavaslatai,
amely egyben az ”Intelligens szakosodás (S3): Út a 2014-20-as Európai Uniós források hatékony felhasználása felé” című rendezvénysorozat budapesti záróeseménye.
Fazekas Sándor köszöntőt mond a Tiszafüredi Közösségi Ház (Vadászház) ünnepélyes megnyitóján.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Művészeti Akadémia első díjátadó ünnepségén átadja a szervezet Életműdíját és Nagydíját.