Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ünnepi beszédet mond a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Idősek Otthona fejlesztése projektnyitó rendezvényen.
A Belügyi Tudományos Tanács „A terrorizmus Rubik-kockája, avagy a fenyegetések komplex megközelítése” címmel nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát rendez. A konferencia fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter, a rendezvényt dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára nyitja meg. A kétnapos konferencia első napja nyilvános, de az előadásokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni 2013. szeptember 27. (péntek) 12 óráig az eszter.tamas@bm.gov.hu címen lehet.
A rendezvényen bemutatják az idén ingyenesen önkormányzati tulajdonba adott ingatlanok értékét, mennyiségét és típusait.
A sajtótájékoztatón részt vesz Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.
Fazekas Sándor átadja a Karcagi Kutató Intézet igazgatói kinevezését.
A „Humánerőforrás – gazdálkodás a központi közigazgatásban” című projekt keretében megvalósult a teljesítményértékelési rendszer kidolgozása, amelynek célja a közszolgálati tisztviselők teljesítményének javítása.
A projektzáró eseményen beszédet mond Biró Marcell, a KIM közigazgatási államtitkára, Szegedi Piroska, a KIM személyügyekért felelős helyettes államtitkára, Csonka Ernő, a KIH elnöke, valamint Imre Miklós, a hivatal személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszédet mond a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából rendezett ünnepségen.
A rendezvényen Tállai András miniszteri elismeréseket ad át.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszédet mond a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából rendezett ünnepségen. A rendezvényen Tállai András miniszteri elismeréseket ad át.
Az eseményre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.
Kérjük, hogy az esemény előtt negyedórával érkezzenek meg a helyszínre!
Jelentős fejlesztések kezdődnek a nagy múltú zuglói Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) Szőnyi úti telepén. A kormányzati és szakszövetségi támogatással indított beruházások elemeiről Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, a klub napokban megválasztott elnöke és dr. Simicskó István Sportért és Ifjúságért felelős államtitkár tart tájékoztatót a felújításra váró uszoda 1. emeletén.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédet mond az oktatási-nevelési támogatások ünnepélyes átadása alkalmából.