Fazekas Sándor látogatást tesz Szilágyi János karcagi állattartó telepén.
A „Díj a sikeres vállalkozásokért” célja, hogy elismerje, ismertté tegye és ösztönözze azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak hazánk gazdaságának növekedéséhez, és például szolgálnak sikeres vállalkozások megvalósításához. A Díj 2013. augusztusától kezdődően három kategóriában, havonta kerül átadásra: „A hónap beruházója”, „A hónap kis- és középvállalkozása”, illetve „A hónap induló vállalkozása” címmel.
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár előadást tart a XX. Jubileumi Szent Mihály napi Fórumon.
10:20-kor nosztalgiavonat indul a Nyugati pályaudvarról Tárnokra.
A rendezvényen beszédet mond Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára.
Az ünnepség részletes programja:
10:00 gyülekező a Nyugati pályaudvaron a 9-es vágánynál
10:20 indulás a menetrend szerint már nem közlekedő nosztalgiavonattal Tárnokra
10:20 – 11:25 kötetlen háttérbeszélgetés a nosztalgiavonaton Völner Pál államtitkárral és Dávid Ilonával, a MÁV Zrt. vezérigazgatójával
11:30 – 12:00 szalagvágással egybekötött ünnepség
12:15 – 13:25 utazás Budapestre
Fazekas Sándor megnyitja az Egy Hajóban Evezünk című konferenciát.
Az Új Széchenyi Terv útfelújítási projektjeinek keretében megújult a Pécs-Vajszló összekötő út 14,6 kilométeres szakasza 1,417 milliárd forintból.
A rendezvényen ünnepi köszöntőt mond Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter.
A Visegrádi Csoport magyar elnöksége keretében 2013. szeptember 26-án és 27-én Budapesten kerül megrendezésre az egészségügyi felsővezetők kibővített értekezlete. Az ülésen Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Szlovénia és hazánk egészségügyi felsővezetői vesznek részt. A két napos értekezletet követően a résztvevők Szócska Miklós államtitkár vezetésével sajtótájékoztatót tartanak.
A Visegrádi Csoport egészségügyi minisztereinek találkozóján a résztvevők kiemelten foglalkoznak az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítése, fenntarthatóságának biztosítása érdekében kimunkált stratégiáikkal, a végrehajtás helyzetével, sikereikkel és gondjaikkal, megosztható tapasztalataikkal.
Bognár Lajos részt vesz a XVII. Erdők Hete országos megnyitóján, és 10. jubileumi ünnepségén.
Fazekas Sándor köszöntőt mondt az új Városháza átadó ünnepségén.