Fazekas Sándor részt vesz "A sertéságazat jelene és jövője" című konferencián.
Feldman Zsolt előadást tart "A sertésstratégia gyakorlati megvalósítás" címmel.
Kardeván Endre megnyitja az Ökológiai Gazdasági Konferenciát.
Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelõs helyettes államtitkár megnyitja "A halgazdálkodás fenntartható fejlesztése és jövője" konferenciát az OMÉK kiállításon
Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere mond köszöntőt az Európai Mobilitási Hét keretében immáron hagyományosan megrendezett Autómentes Napon, amelyre szerte a városból gyermekek érkeznek az oktatási és nevelési intézményekből.
A rendezvény küldetése többek között az is, hogy arra nevelje a gyermekeket, hogy felismerjék: nagyon fontos a szabályok és a törvények betartása, hiszen a közlekedés csak így lehet biztonságos. Idén a KIM a gyermekbarát igazságszolgáltatás programjának keretében tematikus utazó játszóházával, a Kimi Kamionnal bekapcsolódik a rendezvénybe, így segíti játékos formában megmutatni a gyermekeknek a törvényekkel, szabályokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Az eseményre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.
Háttér:
A KIM 2011-ben indította el gyermekbarát igazságszolgáltatás című programját. Ennek a programnak a kabalafigurája Kimi, aki segít megismertetni a gyerekekkel a jogaikat, valamint tanácsot adni, miként kerüljék el, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak. Kimi kamionnal járta egész nyáron az országot, amelyen laptop és más interaktív játék segítségével ismerkedhetnek meg a gyerekek a jogosakeredes.hu oldal házigazdájával. A jogosakerdes.hu oldal játékos formában mutatja be a jog és a törvények világát.
Czerván György megnyitja a 9. Nemzetközi Zöldség-Gyümölcs Fogyasztásösztönző Konferenciát az OMÉK kiállításon.
Bognár Lajos előadást tart a "Feketegazdaság elleni küzdelem hatósági eszközei, a sertés nyilvántartási rendszer megújítása" címmel.
V. Németh Zsolt köszöntőt mond a „Csörötnek község árvízvédelmi fejlesztése” elnevezésű projekt ünnepélyes zárórendezvényén
Az első, mindenki számára elérhető közösségi kerékpáros rendszer (EBI) átadó rendezvénye. Az eseményen köszöntő beszédet mond Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára.
Kardeván Endre díjakat ad át "A Sertéságazat jelene és jövője konferencián"