Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója és Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének Nemzeti Tehetségpontjának igazgatója sajtótájékoztatón ismerteti a „BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért” díjra kiírt pályázat eredményeit.
Az augusztus 28-án 19 órakor, a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen az elismeréseket azok a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző általános, közép- és szakiskolai pedagógusok, oktatók és tehetségsegítők vehetik át, akik a köznevelés kereteiben oktatják, nevelik és segítik a tanulókat.
Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára bemutatja a KIM „Új lendület a közigazgatásban!” című kampányát.
A sajtótájékoztatón részt vesz Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, aki a kormányablakokban elérhető, mindennapi hatósági ügyintézés szemléletváltásáról, s annak szakmai hátteréről szól.
A kormány kiemelt célja az Új Széchenyi Terv keretében a napközbeni kisgyermekellátás, különösen a bölcsődék kapacitásának és infrastruktúrájának fejlesztése, a színvonalas kisgyermekellátás megteremtése és megőrzése. Közel 30 év után új bölcsőde nyílik Ferencvárosban: a 40 új férőhellyel 2013 szeptemberétől már 290 kisgyermek napközbeni ellátását tudja biztosítani az önkormányzat. A több mint félmilliárd forintos beruházás 248 millió forintos uniós támogatással és 267 millió forintos önkormányzati önerő révén valósulhatott meg. A részletekről Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Lengyel Zoltánné, Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője tart sajtótájékoztatót.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közös kampányindító sajtótájékoztatót tart. A rendezvényen beszédet mond Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.
Az idén országos programsorozattá bővült Segítő Vásárlás miskolci helyszínén is azokat a kézzel készített, kiváló minőségű magyar termékeket mutatják be, amelyeket megváltozott munkaképességű dolgozók gyártanak. A rendezvényen sajtótájékoztatót tart Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár, Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár, Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Végh Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója. A miskolci Segítő Vásárlás jószolgálati nagykövete Pál Dénes, énekes.