A Magyar Máltai Szeretetszolgálat első kárpát-medencei mozgáskorlátozott táborának programjai július 30-án, kedden kezdődnek.
A korábbi évek sikeres nemzetközi táborai egyértelműen megmutatták, mit jelent ez az esemény a fogyatékkal élő fiatalok életében.
Most első alkalommal kizárólag magyar résztvevőkkel, többek között a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának támogatásával valósul meg az egyhetes programsorozat. A tábor céljait és a rendezvény részleteit a nyitórendezvényt követően sajtótájékoztatón ismertetjük.
A sajtótájékoztatón részt vesz Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Vecsei Miklós és Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökei.
Ebbe a táborba közvetlen hozzátartozóik és állandó kísérőik nélkül érkeznek a mozgáskorlátozott fiatalok. Alkalmi segítőjük egy fiatal önkéntes, akit szakemberek előzetesen felkészítettek a feladatra.
Ezek a találkozások a fogyatékkal élő emberek és civil segítőik számára egyaránt életre szóló élmények, amelyek eloszlatják a sérült emberekhez kapcsolódó tévhiteket, a kerekesszékben élőknek pedig erőt, önbizalmat adnak a mindennapokhoz.