Fazekas Sándor egyeztetést követően meglátogatja a kunhegyesi piacot
*Interjúkészítési lehetőség
Fazekas Sándor köszöntőbeszédet mond az „Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési és tisztítási projekt” sajtótájékoztatóval egybekötött indító ünnepségén
Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára, Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, Vásárosnamény országgyűlési képviselője és Filep Sándor polgármester leteszi a Közigazgatási Hatósági Szolgálat alapkövét.
A kormány január 23-i kihelyezett ülésén vetődött fel, hogy a rendőrség másodikként létrejövő Közigazgatási Hatósági Szolgálata Vásárosnaményban épüljön meg. A szolgálat 2014. január 1-jétől kezdi meg működését a városban, mintegy 300 fős létszámmal.
Az 1,8 Mrd Ft-ból megvalósuló beruházás ünnepélyes alapkőletétele alkalmából köszöntőt mond Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, a város országgyűlési képviselője, Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára, valamint Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere.
Fazekas Sándor részt vesz a X. Jubileumi Tisza-tavi Polgármesterek Találkozóján
A július 18-28-ig tartó táborban 170 állami gondoskodásban élő gyermek vesz részt, akiknek a felügyeletét 100 önkéntes vállalta el. Az ÁGOTA Alapítvány Magyarország összes megyéjében támogat gyermekotthonokat, árva és családból kiemelt gyermekeket, veszélyeztetett fiatalokat. Segítségvállalásuk szociális, pedagógiai és élményprogramok formájában valósul meg már 17 éve. A tábort megnyitja Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár, Kothencz János az ÁGOTA® alapítója és az országos találkozó vezetője, Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád Egyházmegye Püspöke és Dr. Lukács János a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság vezetője. Mivel az ÁGOTA Alapítvány szerint a gyermekekkel való bánásmód legméltóbb partneri és emberi formája a gyermekkel való közös játék, ezért a megnyitó után harmadik alkalommal megrendezett barátságos focimérkőzésen Soltész Miklós államtitkár is részt vesz.
Budai Gyula parlamenti államtitkár sajtótájékoztatót tart: Megkezdődik a magyar görögdinnyét népszerűsítő promóciós kampány
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár 2013. július 19-án (pénteken) 14:00 órától részt vesz a Gombaszögi Nyári Táboron megrendezésre kerülő nemzetpolitikai kerekasztal beszélgetésen.