Hétköznap öltönyben járó és nyakkendőt viselő urak június 15-én, szombaton futballmezre és „focicsukára” cserélik le a munkahelyi öltözéküket, és így igyekeznek majd megfelelni a II. Közig Kupa Foci Torna izgalmas kihívásának. A versenyt idén is a házigazda PromoSport Kft. készíti elő a számukra. A közigazgatási feladatokat ellátó minisztériumok, hivatalok és más intézmények szinte teljes létszámban képviseltetik magukat a közelgő eseményen, így minden remény megvan arra, hogy a Fáy utcai Vasas Sportközpontban részvételi csúcs születik.
- Tavaly 36 közigazgatási intézmény csapata mérte össze a tudását, idén a mezőny létszáma negyvenre emelkedik. Ez a rekord jó hír lehet a fővédnöki tisztet betöltő Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, és a torna kizárólagos főtámogatója, az E.ON számára is – jelentette be Szalay Gergő, a PromoSport Kft. ügyvezető igazgatója. – A tavalyi premieren győztes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ugyan idén nem nevezte be a csapatát, ugyanakkor büszkeségre adhat okot, hogy a nyolc minisztérium közül hét elfogadta a meghívásunkat. Az eseményt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára nyitja meg.
A négyszáznál is több amatőr focibarátot felvonultató sportesemény főtámogatója az E.ON, ezt az alkalmat megragadva jelenti be közigazgatási ügyfél szegmensének 2013. július elsejére időzített megalapítását, amelynek részleteiről a vállalatcsoport vezetői számolnak be a torna résztvevőinek és a megjelent vendégeknek.
A pályára lépők között akad majd egy vérbeli profi is, aki ráadásul a „gyengébb nemet” képviseli. Bemutatón ad ízelítőt a tudásából Szász Kitti, aki már kétszer lett aranyérmes a freestyle kategóriában, azaz a testük szinte minden porcikájával „dekázni” és egyensúlyozni tudó hölgyek világbajnokságán.
Nem tudni, hogy a II. Közig Kupán szereplő játékosok közül kinek az alakítása érdemel ki akkora tapsot, mint amire Szász Kitti ezúttal is számíthat, azt viszont biztosra lehet venni, hogy a tavalyihoz hasonló látványos küzdelem alakul majd ki a dobogós helyezésekért. A tornán résztvevő sportemberek és szurkolóik ingyenes egészségszűrő teszten vehetnek részt, utóbbiakra érdekes családi szórakozató programok is várnak a Fáy utcában.
V. Németh Zsolt köszöntőt mond a vasvári Tűzoltó Egyesület 130 éves jubileumi ünnepségén.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adja át a Patak-party szabadtéri színpadot és rendezvénykertet Veszprémben.
Az eseményre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.
Háttér:
A „Rendezvénykert és szabadtéri színpad kialakítása a Veszprémvölgy kapujában” című projekt kivitelezési munkálatait a projektgazda 2012. május 1-től 2013. április 30-ig valósította meg ügyelve arra, hogy a 2013-as esztendő nyári hónapjaira már a Veszprémbe látogatók rendelkezésére állhasson színes programjaival. A projekt megvalósítása céljából a projektgazda; Márkus Ingatlanhasznosító Kft. a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program KDOP-2.1.1/G-11 „Turisztikai szolgáltatásfejlesztés” című konstrukcióra kíván pályázni. A projekt összköltsége 74.713.350 forint, melynek 50%-át, 37.356.675 Ft-ot a projektgazda biztosítja, a fennmaradó 50%-ot, 37.356.675 Ft-ot pedig vissza nem térítendő uniós támogatásból kívánja finanszírozni.
Június 17-én megkezdődik az általános és középiskolákban a nyári szünidő. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gyermekbarát igazságszolgáltatás programja nyáron is nagy figyelmet fordít a gyermekek védelmére, ezért indítja útjára az országjáró KIMI-kamiont.
A kezdeményezés célja a hatékony és biztonságos nyár megteremtése a gyermekek védelme érdekében. A gyermekbarát igazságszolgáltatás eredményeiről, a gyermekáldozatok fokozott védelme érdekében tett lépésekről, valamint a nyári program céljairól Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter számol be.
A KIMI NYÁR elnevezésű programsorozat első helyszíne a veszprémi Kabóciádé Családi Fesztivál.
A sajtótájékoztatót követően lehetőség nyílik a nyár folyamán az országot járó KIMI-kamion és KIMI játékos állomások megtekintésére.