Kardeván Endre meglátogatja a Halház Kft. üzemét
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára részt vesz a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) sajtótájékoztatóján.
Az eseményen a FODISZ új elnöke és átalakított elnöksége ismerteti stratégiai fejlesztési elképzeléseit és tájékoztatást adnak arról a Zánkai Sportfesztiválról, ahol több mint 700 tanulásban akadályozott diák és közel 100 hallássérült, valamint látássérült diák versenyez majd egymással. A sajtótájékoztatón jelen lesz Szabó László, a FODISZ elnöke, Toponáry Gábor a szövetség ügyvezető elnöke, Siklódi László Levente, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Kis Márton János, a Magyar Krikett Szövetség elnöke.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepélyes keretek között adja át a Balmazújvárosi kistérség komplex egészségügyi központjának fejlesztési beruházását, melynek értéke több mint fél milliárd forint.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én közös éneklésre bátorít minden magyar embert a határon innen és túl. A KIM egyedülálló kezdeményezését sajtótájékoztatón ismerteti Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Bársony Bálint és Gergely Éva, az Összetartozás dalának szerzői. Az eseményen részt vesz: Kállay-Saunders András, Antal Tímea és Baricz Gergő.
A 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokat Poprády Géza nyitja meg.
Feldman Zsolt Mit tervez az agrárpoilitka a Tokaji Történelmi Borvidéken címmel előadást tart a „Tokaj-Hegyalja Világörökségi Borvidék a jövőben” elnevezésű konferencia borászati szekcióján
V. Németh Zsolt aktuális vidékfejlesztési kérdésekről tart előadást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) Vas megyei Agrárfórumán.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter átadja az ország tizennegyedik gyermekbarát meghallgató szobáját Egerben. Az eseményen részt vesz Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Habis László Eger város polgármestere és Czinege László r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány.
Háttér:
Jelenleg Budapesten az V. és a VII. kerületi Rendőrkapitányságon, illetve a Veszprémi, a Szombathelyi, a Tatabányai, a Nagykanizsai, a Kecskeméti, Miskolci, a Bátonyterenyei, a Berettyóújfalui, a Szegedi, Szekszárdi és a Győri Rendőrkapitányságon találhatók a rendeletnek megfelelő gyermekbarát meghallgató szobák.