Vissza a naptár oldalra

Kormányzat / Események - 2013. 03. 19.

9:30

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének ügyvezető elnöke és Haschi András, a Romániai Fiatal Gazdák Egyesületének elnöke sajtótájékoztatót tart a Vidék Kaland Programról

Idén is Vidék Kaland! A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2013-ban is meghirdeti népszerű kommunikációs programját, a Vidék Kalandot. A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásának köszönhetően ebben az évben már nemcsak Magyarországon, de Romániában és Szlovákiában is ismerkedhetnek a városi fiatalok a mezőgazdasággal.

11:00

Közel egymilliárd forintos program szaktanácsadói képzésre

Közel egymilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre „Pedagógusképzés támogatása” című kiemelt projekt keretében a szaktanácsadói felkészítő képzésre.
A részleteket Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója és Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető ismerteti.

11:30

Asztalosné Zupcsán Erika az örökbefogadásról tart sajtótájékoztatót

Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár az örökbefogadás és a nevelőszülői hivatás népszerűsítéséről tart sajtótájékoztatót.

*A részvételhez akkreditáció szükséges