Vissza a naptár oldalra

Kormányzat / Események - 2013. 02. 22.

9:00

Navracsics Tibor nyitja meg az „Áldozatokból elkövetők” című konferenciát

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter köszöntő beszédet mond a Bűncselekmények Áldozatainak Világnapja alkalmából, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezésében megrendezésére kerülő „Áldozatokból elkövetők” című konferencián.

A konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekáldozatokra, akik - az őket ért trauma hatására – később potenciális elkövetővé válhatnak, valamint a minisztérium szeretné minél szélesebb körben megismerni a meghívott szakmai- és civil szervezetek, cégek képviselőinek álláspontját és az általuk szükségesnek tartott lépéseket a gyermekáldozatok védelmének területén.

Az eseményen részt vesz Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára, Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára, Gáva Krisztián, a KIM közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Takács Tibor r. dandártábornok, ORFK bűnügyi főigazgató, főkapitány-helyettes és Hatala József r.altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke.

További előadók:

Dr. Gönczöl Katalin, a Magyar Kriminológiai Társaság elnöke,
Papp Zsuzsa, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány,
Tóth Györgyi, a NANE Egyesület munkatársa,
Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa,
Tóthné Pölöskei Eszter, KIM, Igazságügyi Szolgáltatási Főosztály főosztályvezetője.

9:35

Czerván György előadást tart az agrár- és vidékpolitikáról a Fiatal Gazda Konferencián

Czerván György előadást tart az agrár- és vidékpolitikáról a Fiatal Gazda Konferencián

14:00

Navracsics Tibor részt vesz a „Jó kormányzás: korlátok és lehetőségek” című könyvbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter részt vesz a „Jó kormányzás: korlátok és lehetőségek” című könyvbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen. Az esemény a Párbeszéd Háza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara, illetve a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium közös szervezésében valósul meg.

A „A jó kormányzásról” című kötetet Frivaldszky János (PPKE JÁK), a „Regnum Novarum” című kötetet Beran Ferenc (PPKE HTK) mutatja be, amelyet Szalai Márta által moderált kerekasztal-beszélgetés követ. A beszélgetés további résztvevői: Chikán Attila (Budapesti Corvinus Egyetem) és Jávor Benedek, országgyűlési képviselő.

*A részvételhez akkreditáció szükséges