Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár előadást tart Fővárosunk sajátos helyzete a közoktatásban címmel a budapesti Főpolgármesteri Hivatalban.
Bencsik János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára részt vesz a szombathelyi Energia Fórumon és előadást tart "Magyarország készülő új energia koncepciója" címmel. A konferencia után Bencsik János sajtótájékoztatót tart, melynek két fő témája: Az Egyetem felújítási programok és a Megújuló energiás törekvések, középpontban a vízenergia hasznosítással. A délután folyamán látogatást tesz Vasváron és tájékozódik az agglomeráció szennyvízelvezetéséről és tisztításáról.
Fő témák: a közös agrárpolitika jövője, az élelmiszerlánc működése.
A szerződéses legénységi állományú katonák ünnepélyes katonai esküt tesznek.
(Csak katonai sajtó részvételével)
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára látogatást tesz a Gandhi Gimnáziumban, ahol találkozik a gimnázium igazgatójával, a tantestülettel, valamint a hallgatók képviselőivel.
A találkozót követően 12 órától sajtótájékoztatót tart Balog Zoltán államtitkár, Gidáné Orsós Erzsébet igazgató, valamint a gimnázium alapítóinak képviselői, Derdák Tibor és Ignác József.
A Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány megalapításának 20.évfordulója alkalmából ünnepi sajtótájékoztatót rendeznek. Az eseményen részt vesz és beszédet mond Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár részt vesz az Ágota Alapítvány szegedi konferenciáján, majd sajtótájékoztatót tart "Az állam, az önkormányzatok és a katolikus egyház, valamint a civil szféra összefogásának jelentősége a magyar gyermekvédelemben" címmel
2011. május 5-e és 7-e között Veszprémben tanácskoznak a V4-ek igazságügyminiszterei és igazságügyi szakértői.
A találkozó első napján a Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovák Köztársaság és Lengyelország alkotta formáció Horvátországgal kiegészülve aláírja a bírák, ügyészek nemzetközi oktatását megalapozó, igazságügyi képzésről szóló megállapodást. Az aláírás sajtónyilvános.
Háttér: A magyar európai uniós elnökség egyik prioritása a bírák, ügyészek, igazságügyi alkalmazottak európai képzése. Magyarország célja a témában regionális szinten tovább erősíteni az együttműködést, amelynek köszönhetően már rövidtávon közös szemináriumok, e-learning-programok és csereprogramok valósulhatnak meg.
Gyorstájékoztató az ÁHT 2011. április havi helyzetéről a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.