A Magyar Geotermikus Egyesület által szervezett "Szentestől Szentesig - Kezdet és vég?" című konferencián részt vesz és " A geotermikus energia szerepe a magyar energiapolitikában" címmel előadást tart Bencsik János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára.
Az Energia Miniszterek Informális Találkozóját Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elnökli, az ülésen a 205-0ig tartó Energia Útiterv valamint az EU energetikai külkapcsolatok témáját vitatják meg a résztvevők.
Szászfalvi László, a KIM egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitja meg a „Hősök, mártírok áldozatok a XX. századi magyar reformátusságból” című tudományos konferenciát, amelynek fővédnöke Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.
A rendezvényen előadások hangoznak el a református egyház és annak tagjai, vezetői 1945 utáni elnyomatásáról, meghurcolásáról határon belül és azon kívül is.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár részt vesz Marton László szobrának avatási ünnepségén.
A résztvevői szándékot kérjük jelezzék a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamaránál.