Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Nem csak az egyén, hanem az egész társadalom érdeke, hogy a megváltozott munkaképességű emberek újra munkába tudjanak állni – jelentette ki Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Szegeden, ahol együttműködési megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a megváltozott munkaképességű emberek egyik legnagyobb hazai foglalkoztatója, a Szegedi SZEFO Zrt.
Már csaknem 10 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik több állami vállalatnál - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Orosházán. Soltész Miklós elmondta: csak az idei évben közel ezer új munkahelyet teremtettek ezek a cégek az országban, közöttük a szegedi székhelyű SZEFO Zrt.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ma este nyitja meg a miskolci Kutatók Éjszakája elnevezésű ismeretterjesztő fesztivált a Miskolci Egyetemen.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendkívül fontosnak tartja a könyvtári intézményrendszer fejlesztését - jelentette ki pénteken Réthelyi Miklós miniszter a "Semmelweis Tudáshálózat" TÁMOP-pályázat hivatalos zárórendezvényén, Budapesten.
A kormányzat "új együttműködésre" törekszik az egyházakkal, nem csupán azok intézményeinek fenntartását, hanem kulturális és társadalmi közösségépítő programjait is igyekszik támogatni - közölte Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Szombathelyen.
Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter 2011. szeptember 22-én, Pozsonyban ünnepélyesen megnyitotta a Pozsony–Budapest East European Endurance Ride távlovasversenyt.
2011. szeptember 24-én a világ minden pontján, 95 ország több mint 650 helyszínén tartanak költészeti felolvasást. A 100 Thousand Poets for Change a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye. Magyarországon a budapesti Műcsarnokban 15 órától hajnali 1-ig, tíz órán át több mint száz költő és előadóművész osztja meg műveit a hallgatósággal. Az ingyenes rendezvényt Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója nyitja meg.
Tiszta, rendezett viszonyokat és fantom civil szervezetek eltűnését hozhatja a készülő civil törvény - hangsúlyozta Szászfalvi László államtitkár egy szőcsénypusztai fórumon. A jogszabály várhatóan heteken belül a parlament elé kerül.
Drámaírói munkásságáért Háy János, ígéretes pályakezdéséért Székely Csaba kapta idén a Szép Ernő-jutalmat, amelyet minden évben a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én adnak át. 1883-ban e nap volt Az ember tragédiájának ősbemutatója.
Az úttörő jellegű, European Society for the Systemic Innovation of Education (ESSIE) elnevezésű európai kutatásban való részvételre kérjük az iskolákat. Az Európai Bizottság megbízásából az Európai Iskolahálózat és a Liège-i Egyetem vezetésével folyó kutatás vizsgálja az oktatási célú információs technológiák elérhetőségét, felhasználását és eredményességét. Célja egy olyan rendszer kialakítása, amely lehetővé teszi e terület folyamatos figyelemmel kísérését. A magyarországi adatgyűjtést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Oktatásért Felelős Államtitkársága támogatja, és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet koordinálja.