Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az orvoslás jövője nem csak az orvosokon múlik, fontos szerepet játszanak benne a szakdolgozók, ápolók is – emelte ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön Budapesten, „A beteg java a legfőbb törvény” elnevezésű konferencián.
Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány pályázatot hirdet a közeljövőben a könyvtári szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztésére. A pályázati konstrukció társadalmi egyeztetése a napokban kezdődik meg.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős helyettes államtitkára előadást tartott a Világjátékok 2017 Budapest, avagy egy rég várt sport világesemény hazánkban- esélyek, lehetőségek című konferencián.
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket. Ma megjelenő sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.
Mostantól ingyenesen letölthető az okostelefonokra csaknem 500 kiemelt kulturális helyszínre vonatkozó multimédiás tartalom, amely valamennyi fontos információt tartalmazó kalauzként szolgál – jelentette be 2011. november 9-én tartott sajtótájékoztatóján Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Lovas Lajos, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet megbízott főigazgatója.
A Kormány 2011. november 9-ére azokról a nemzeti roma stratégiákról szervezett regionális konferenciát, amelyeket véglegesített formában az Európai Bizottságnak 2011. decemberéig kell benyújtani. A rendezvény támogatója az Open Society Foundations és a Roma Integráció Évtizede Titkárság Alapítvány volt, házigazdája pedig Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt.
Hétfőtől ismét megkapják gyógyszereiket azok a betegek, akiket a Zala Megyei Kórház Onkológiai Osztályáról küldtek haza a hét elején gyógyszerhiányra hivatkozva.
Több mint hétezer pedagógussal találkoztak az elmúlt hetekben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának munkatársai azon az országjáró körúton, melyen a Nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetét ismertetik a pedagógusokkal és a szakmai közvéleménnyel.
Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Parlamenti elmélkedésen vett részt, november 7-én a Németjakú Református Gyülekezet templomában. Az elmélkedést Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök vezette.
Az Iparművészeti Múzeumban nagy értékű történelmi textíliákat, köztük miseruhákat és török szőnyegeket restaurálnak a Székely Nemzeti Múzeumnak. A többi között erről írt alá hosszú távú együttműködési szerződést a két múzeum vezetője kedden Budapesten.