Egyházpolitika, Civil társadalmi kapcsolatok, Nemzetiségi önkormányzati kapcsolatok
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megrendülten értesült Szarvas András plébános tragikus haláláról.
"Magyarország Kormánya hazánk megújítását a családok, a közösségek megerősítésével kezdte, s valamennyi intézkedése abból a hitből fakad, hogy erős nemzet csak az lehet, amely bátran támaszkodik hagyományai, erkölcse, hite és meggyőződése alkotta alapjára." - mondta Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azon a konferencián, amelyet az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága, a Konrad Adenauer Alapítvány, valamint a krakkói II. János Pál Egyetem szervezésében "A család helyzete az Európai Unióban" címmel tartottak ma Krakkóban.
Az új civil törvény másfél évének értékeléséről tartott előadást Latorcai Csaba 2013. szeptember 12-én Szegeden, az I. Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetemen.
Egymásra mindig számíthatunk. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára 2013. szeptember 12-én a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára tizenöt éves fennállása alatt megjelent publikációiból válogatott kiadvány megjelenésének alkalmából rendezett ünnepségen köszöntötte a jubiláló intézményt és a könyv szerkesztőit. Közlemény.
Krízishelyzetben mutatkozik meg, hogy egy közösség mennyire valódi közösség. Az idei dunai árvíz során soha nem látott magasságban volt az ár, élő közösségek nélkül – amelyek szakmai kompetenciákkal is rendelkeznek, képesek koordinálni a feladatokat – nem sikerült volna ilyen tökéletesen megoldani a védekezést – mondta Latorcai Csaba, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, melyet a Magyar Tűzoltó Szövetség szervezett ma a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában.
Az egyesült Európa a nemzetiségek jelenlétét a jövőben nemcsak egyszerűen megtűri, hanem egyenesen szüksége van rájuk. A jövő Európájának ugyanis többnyelvű polgárokra van szüksége - mondta Latorcai Csaba egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Szlovák - Magyar Két tanítási Nyelvű Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén tegnap Sátoraljaújhelyen. Közlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága felhívást tesz közzé a 2013. évi Nemzetiségekért Díj jelölésére. A Nemzetiségekért Díj elismerésében a magyarországi nemzetiségek érdekében a nemzetiségi közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződés területén példaértékű tevékenységet végző személyek, szervezetek és nemzetiségi önkormányzatok részesülhetnek.
Magyarország lehetőségeihez mérten támogatja mind a határokon belüli, mind a külhoni közösségeket a magyar nemzet lelki, szellemi megerősítése érdekében, mert erős közösségek nélkül nincs jövő - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Kárpátalján, a karácsfalfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanévnyitó ünnepségén.
A Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola névadó és iskolaszentelő ünnepségén beszédet mondott Latorcai Csaba, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tegnap Almáskamaráson.
A 2014 és 2020 között Magyarország rendelkezésére álló európai uniós források tervezéséről, felhasználásáról egyeztettek a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai budapesti ülésén.