Belügyminisztérium

Dr. Pintér Sándor

belügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

Megalakult a harmadik Orbán-kormány

Kormányzat, 2014. június 6. 9:36

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit a köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új, a rendszerváltás utáni tizedik kabinet.

Pintér Sándor: ebben a ciklusban lesz rendőri életpályamodell

Belügyminisztérium, 2014. június 4. 17:40

Pintér Sándor belügyminiszter ezt a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén miniszterjelölti meghallgatásán jelentette be szerdán. Hozzátette: az életpályamodellel óriási adósságot kell törleszteni a rendőrök fizetésével, szolgálatellátásával, egyéb juttatásaival kapcsolatban.

Első alkalommal rendezik meg a Magyar Régészet Napját

Belügyminisztérium, 2014. május 30. 13:54

Támogatjuk a Magyar Régész Szövetség kezdeményezését, hogy mindenki részt vehessen az ország múltjának megismerésében - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az első alkalommal megrendezett Magyar Régészet Napja programsorozat megnyitóján pénteken az Aquincumi Múzeumban.

A rendészettudományi társaság beváltotta a hozzá fűzött reményeket

Belügyminisztérium, 2014. május 23. 16:20

A Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a szervezet megalakulásának 10. évfordulójára alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen Budapesten.

Rendőröket és tűzoltókat köszöntöttek a Belügyminisztériumban

Belügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. április 25. 12:59

A rendőrök és tűzoltók példamutatása a társadalom számára ugyanolyan értékes, mint amilyen Szent Györgyé és Szent Flóriáné volt csaknem kétezer éve - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a rendőrség napja és a tűzoltóság napja alkalmából tartott minisztériumi ünnepségen pénteken Budapesten.

Új rendőrkapitányság épülhet Érden

Belügyminisztérium, 2014. április 5. 9:00

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter pénteken köszöntőt mondott és átvette az érdi rendőrkapitányság megépítésének szándéknyilatkozatát T. Mészáros András polgármestertől.

Új közfoglalkoztatási programokat ismert el a belügyminiszter

Belügyminisztérium, 2014. április 4. 11:58

Négy új közfoglalkoztatási program kezdeményezőjét részesítette elismerésben Pintér Sándor pénteken Budapesten.

"Senkit nem aláztunk meg"

Belügyminisztérium, 2014. április 2. 9:08

Egészen addig az MSZP belügyének tekintettem az őszödi beszéd körüli vitákat, amíg meg nem rágalmazták a munkatársaimat, hogy részt vettek az iratok kiszivárogtatásában, hogy manipulálták a jelentéseket – szögezte le a Népszabadságnak adott interjújában Pintér Sándor belügyminiszter, aki szerint ma már rend van az országban.

A nagyobb rendhez járul hozzá a bírósági távmeghallgatási rendszer

Belügyminisztérium, 2014. április 1. 15:57

A célként kitűzött nagyobb rendhez és biztonsághoz járul hozzá a bírósági távmeghallgatási rendszer - mondta Pintér Sándor belügyminiszter kedden Budapesten, a Fővárosi Törvényszéken tartott bemutatón.

Legitim és fair a magyar választási rendszer

Miniszterelnökség, 2014. április 1. 8:26

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint legitim és fair a magyar választási rendszer, amely alkalmas arra, hogy vasárnap a több mint nyolcmillió választópolgár "ítéletet hozzon, véleményt alkosson". Lázár János kedden Budapesten azt is közölte, a demokrácia erejét mutatja, hogy több mint 1500 egyéni jelöltre lehet szavazni az országgyűlési választáson.