A Vidékfejlesztési Minisztérium 52 millió forintos beruházásának keretében teljesen újjászületett a Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium korábban életveszélyessé vált tetőszerkezete. A hétfőn tartott ünnepségen Horváth István, Szekszárd polgármestere, országgyűlési képviselő és Dr. Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára adta át a megújított intézményt.

Az iskola tetőszerkezete az elmúlt években rendkívüli módon leromlott, súlyos állapotba került, és fennállt a veszélye annak, hogy egy komolyabb vihar esetén nemcsak anyagi kár keletkezik. Az iskolát nemrég fenntartóként átvevő és működtető minisztérium ezért gyorsan felmérte a létesítményt, majd gyorsan elindította a rekonstrukciót. „A régi tető egésze, több mint 1100 négyzetméter veszélyes hulladéknak minősült, ami azt jelenti, hogy a munkásoknak majdnem akkora felületről kellett lebontani és elszállítani a veszélyes hulladékot, mint egy nagyobb sportcsarnok játéktere. Leszedték az életveszélyes kéményeket is, az ácsok kicserélték a tartógerendákat, valamint megerősítették a födémet. Mindehhez közel egy tonna acélt szereltek be. Emellett újra kellett hőszigetelni a tetőt, végigrakni az új cserepeket, és fóliázni” – érzékeltette a beruházás méreteit a helyettes államtitkár. 

Simon Attila kiemelte, hogy a sikeres rekonstrukció jó példája a hatékony állami segítségnyújtásnak, de a fenntartó nemcsak a bajban szeretne jó partnere lenni az agráriskoláknak, hanem a folyamatos együttműködés a cél. Ezek után pedig már a diákokon a sor, hogy éljenek az iskola kínálta lehetőségekkel: „Itt olyan szakmákat tanulhatnak, amelyekre egész életük során támaszkodhatnak. A gyakorlati szaktudás a XXI. században fontosabb lesz, mint a mögöttünk hagyott évtizedekben volt” – szögezte le Simon Attila a mezőgazdasági szakiskola és kollégium ünnepségén.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)