A Moldovai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium és az Európai Bizottság a moldovai Kisinyovban rendezte meg a Keleti Partnerség Miniszteri Konferenciáját. A konferencián az EU és a Keleti Partnerség országainak miniszterei és állami vezetői vettek részt, a Vidékfejlesztési Minisztériumot Poprády Géza közigazgatási államtitkár képviselte.

A Keleti Partnerség az Európai Unió szomszédságpolitikájának része, amelybe kelet-európai és közép-ázsiai államok – közöttük a magyar külpolitikai prioritások között szereplő Ukrajna és Moldova – tartoznak. Az Unió e program keretében nyújt támogatást a partnerországoknak az EU-val megvalósítandó, lehető legszorosabb politikai társulás és gazdasági integráció elérésében. A tagállamok az együttműködés során a közös érdekekre és értékekre – úgymint a demokráciára, a jogállamiságra, az emberi jogok tiszteletben tartására és minél nagyobb kohézióra – építenek.

Fotó: VM Sajtóiroda

A konferencia résztvevői a saját gyakorlatuk bemutatásával áttekintették azokat a kihívásokat és modernizációs szükségleteket, amelyekkel az unió és a Keleti Partnerség tagországai szembesülnek. Ezt követően közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben meghatározták azokat az eszközöket, amelyek révén az EU és a tagállamok kormányai a partnerországok mezőgazdaságát fejleszthetik, javíthatják az élelmiszerellátást és –biztonságot, valamint a vidéki emberek életszínvonalát.

Hazánk szoros kapcsolatot ápol a Keleti Partnerség államaival, ahol magyar szakértők részvételével számos fejlesztési program valósult már meg, segítve az országok közötti politikai, tudományos és gazdasági együttműködést.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)