A Közép-Dunántúl híres iskolavárosa, Pápa idén ünnepli alapításának 800. évfordulóját. Ezzel egyidejűleg emlékeznek meg a város Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolájának 120 évvel ezelőtt történt létrehozásáról is. A változatos ünnepi programokat Simon Attila István, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg.

Simon Attila István beszédében a hagyományok nyújtotta előnyökre emlékeztetett, utalva arra, hogy a pápai iskola egy olyan korszakban, a kiegyezés utáni fénykorban alakult, amikor egész Magyarország mozgásba lendült. Ma hasonlóan a nagy változások korát éljük, de a sikerességhez elengedhetetlen a tradíciók tisztelete – jelentette ki a helyettes államtitkár. Örvendetes változások mennek végbe az élelmiszergazdaságban, egyes területeken csökken a tömegtermelés, újjászületőben vannak a manufaktúrák, a kézműves élelmiszerkultúrák, és bővül a hungarikumok köre. Mindez jó esélyt kínál a diákoknak a tanult szakmáikban való érvényesülésre, viszont pályájuk tervezésekor ügyelniük kell arra, hogy tudásuk naprakész maradjon.

Simon Attila István az új agrároktatási modellről elmondta: a 2013-ban bevezetett egységes agrárszakképzési rendszerrel az a cél, hogy az iskolák kiszámítható körülmények között csak a tanulmányokra, a szakmai képzésre koncentrálhassanak. Az agrárszakképzésért is felelős helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az új szakképzési rendszer adja az alapját a Kormány által meghirdetett, munkára épülő gazdaságpolitikának is, melynek a mezőgazdasági és élelmiszeripari képzés kiemelkedő területe kell, hogy legyen.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)