Miniszteri biztos felügyeli a jövőben a sertésprogram végrehajtását - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten a VI. mangalicafesztivál megnyitóján a Szabadság téren.

Fazekas Sándor közölte: Horváth Istvánt (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnökét kérte fel, hogy miniszteri biztosként felügyelje a sertésprogram végrehajtását. A cél, hogy az állattenyésztés e fontos ágazata erősödjön, és minőségi magyar sertéshús kerüljön a fogyasztók asztalára, köztük mangalica- és más termékek is. Emellett erősíteni kell a külföldi piacokat is. Megjegyezte: a mangalicatermékek hamarosan megjelennek az Amerikai Egyesült Államokban (USA) is, amit jelentős magyar agrárdiplomáciai sikernek minősített, de - mint mondta - más külföldi piacokon szintén bíztatóak a kilátások.

Horváth István miniszteri biztos pedig arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a magyar emberek asztalára magyar sertéshús kerüljön. Ennek érdekében a jelenlegi sertésszámot - amely most nem éri el a 3 milliót - a következő négy évben megduplázzák. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sertésprogramban meg kell találni a mangalica helyét, kulcsszerepet kell neki biztosítani, mivel csak akkor lehet sikeres a program, ha a múlt értékeit sikerül megőrizni, az ezekben rejlő lehetőségeket pedig ki lehet használni.

Fotó: Botár Gergely

A vidékfejlesztési miniszter elmondta: a sertésprogram végrehajtása során fontos például a genetikai állomány javítása, a termelésszervezés korszerűsítése, erősítése, a külső piaci lehetőségek minél szélesebb körű feltárása, valamint a feldolgozóipari kapacitások helyreállítása. Utalt arra, hogy az első konkrét eredmények a külpiacokon mutatkoznak, amit a mangalicatermékek USA-beli kivitelének lehetősége is mutat, de fontos tárgyalások folytak e tekintetben Oroszországgal is. Jelezte: vasárnap Oroszországba utazik, ahol a további részletekről tárgyal. A feldolgozóipari kapacitások helyreállítása tekintetében pedig példaként említette, hogy a Gyulai Húskombinát esetében a napokban újraindult a páros kolbász termelése.

Hozzátette: már ebben az évben Magyarországon nőni fog a sertésszám. Ennek alapját az a kormány által biztosított 2,6 milliárd forintos nemzeti forrás adja, amely az uniós támogatásokon felül segíti a már említett célok végrehajtását.

Fotó: Botár Gergely

Horváth István elmondta: fontosnak tartja a sertéstartók helyzetének stabilizálását. Emellett a feldolgozóipar versenyképességének növelését is a prioritások közé sorolta, megjegyezve, hogy a belföldi üzemeket arra kell ösztönözni, hogy magyar alapanyagot vásároljanak és dolgozzanak fel, és a magyar vásárlókat szintén arra kell bíztatni, hogy magyar termékeket vásároljanak az üzletekben.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke korábban az MTI-nek elmondta: az új piaci lehetőségek megnyílásával néhány éven belül akár meg is duplázható Magyarországon a mangalicák száma. Most mintegy 9000 kocát tartanak nyilván az országban, a mangalicahízók száma pedig 50 ezer körül van.

A mangalicafesztivál vasárnap estig tart. A megnyitó ünnepségen különböző elismeréseket adtak át a legjobb mangalicatermékek készítőinek.

(kormany.hu, MTI)