A magyar földtörvény a magyar érdekeket védi és kiállja az uniós próbát - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy az Európai Bizottság sem csalhatatlan.

A Kurier című osztrák napilap keddi internetes cikkében a birtokukba került levélre hivatkozva azt írta: az Európai Bizottság szerint attól lehet tartani, hogy a magyar földtörvény uniós jogot sérthet, ezért a bizottság "megteszi a szükséges lépéseket".

Az új magyar földtörvény értelmében a haszonbérleti szerződések, amelyeknél a külföldi gazdák előre kifizették a bérleti díjat, a zsebszerződésekhez hasonlóan érvénytelenek, és 2014. májusig meg kell szüntetni őket. Andrä Rupprechter osztrák agrárminiszter szerint a törvénymódosítás gondot okoz, ugyanis 2001-ig a haszonélvezeti szerződések legálisak voltak Magyarországon, a haszonélvezeti jogot a telekkönyvbe is bejegyezték.

Fazekas Sándor az MTI-nek hangsúlyozta: a magyar földtörvény a magyar gazdák, a tényleges földhasználók érdekeit veszi figyelembe, nem pedig a spekulánsokét. A miniszter szerint egy osztrák gazda is spekulál akkor, ha otthon nem boldogul, egy másik országban - ez esetben Magyarországon - próbál szerencsét és a magyar törvényeket próbál "kijátszani". Fazekas Sándor kiemelte: "a magyar föld, magyar ügy, és nem fogjuk engedni, hogy törvénytelen ügyletekkel jusson valaki földhöz".

A miniszter szerint pontosan tisztázni kellene, hogy Ausztriának mi a problémája a földtörvénnyel: eddig a haszonélvezetet kifogásolták, most pedig a haszonbérleti szerződéseket.

"Én nem fogok találgatásokba bocsátkozni, a bizottsági anyagból majd megtudjuk, mi a brüsszeli vélemény" - mondta Fazekas Sándor. Hozzátette: a Vidékfejlesztési Minisztérium még nem kapott hivatalos jelzést Brüsszeltől.

(MTI)