A Kormány fontosnak tartja a helyi termelők helyzetbe hozását, piacra jutási, értékesítési lehetőségeik bővítését. A dányi piac megnyitásával a környékbeli gazdák mostantól jó minőségű áruikat már közvetlenül a fogyasztóknak értékesíthetik - mondta Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője Dányban a termelői piac avatóünnepségén.

A rövid ellátási láncnak köszönhetően a vásárlók is jól járnak, hiszen közvetlenül a termelőktől vehetik meg a jó minőségű magyar terményeket és kézműves élelmiszereket, hangsúlyozta Czerván György.

Fotó: VM Sajtóiroda

A mintegy 5,5 millió forintból megvalósult, 100 négyzetméter alapterületű piacot, és a hozzá tartozó épületrészeket Czerván György és Gódor Lajosné polgármester adta át a település központjában. A helyi gazdálkodók a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt egy korszerűen megépített helyen tudják értékesíteni. Mindenki jól jár, hiszen nem kell kilométereket autózni a legközelebbi nagyvárosig, a lakosok pedig naponta tudnak friss élelmiszert vásárolni – emelte ki köszöntőjében a polgármester.

A beruházáshoz a forrást a Dányi Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. nyerte pályázat útján a Vidékfejlesztési Minisztérium Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap keretéből.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)