A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató társaságokat és a szociálisan felelős közbeszerzések megrendelőit segíti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egy új adatbázissal. A piacra jutást és a megrendelőkkel való kapcsolatfelvételt az MNV honlapján elérhető ingyenes, felhasználóbarát internetes felület könnyíti meg – jelentette be Jánosi Andrea közbeszerzésért felelős helyettes államtitkár 2014. január 9-én, Budapesten.

A szociálisan felelős közbeszerzések célja, hogy a kormányzat hatékonyan támogassa a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését – hangsúlyozta Jánosi Andrea. Közbeszerzési védett foglalkoztatónak tekinthető bármely piaci szereplő, amely legalább 50 százalékban megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztat és rendelkezik szociális akkreditációval. A közbeszerzési tárgyú uniós irányelvek és az azokon alapuló hazai szabályozás megengedi, hogy az ajánlatkérő jogszerűen fenntartsa a közbeszerzést számukra. A négy állami védett foglalkoztató összesen több mint 11 ezer ember számára jelent biztos kenyérkeresetet, közülük mintegy 9100 fő megváltozott munkaképességű.

A szociális szempontok alkalmazásának jogszabály adta lehetőségével a legfrissebb statisztikák alapján eddig elhanyagolható mértékben éltek az ajánlatkérők. A Közbeszerzési Hatóság adatai szerint tavaly január és november között az összes eljárás számának és értékének is csupán mintegy 1,2 százalékát tették ki a szociális szempontú eljárások. A 2013 első tizenegy hónapjában kiírt 131 ilyen közbeszerzés összértéke 27,1 milliárd forint volt. A visszafogott érdeklődés oka, hogy az ajánlatkérőknek nincs rutinjuk a speciális szempontú beszerzések lefolytatásában, ezért a jogszabályi rendelkezéseken túl további iránymutatásra van szükségük.

Fotó: Sennowitz GergelyMegfelelő információ hiányában egy szociális beszerzési eljárás előkészítése meglehetősen nehézkes és összetett feladat, amely komoly kihívást jelenthet az ajánlatkérők számára. Ezen kíván tartósan változtatni az NFM és az MNV kezdeményezése – emelte ki Jánosi Andrea.

A szociálisan felelős közbeszerzés széleskörű alkalmazásának térnyerése érdekében egy térítésmentes és felhasználóbarát felület jön létre az MNV honlapján. A beszerzési eljárásokban használható információs bázis a megrendelők és a védett foglalkoztatók egymásra találását könnyíti meg. A publikus adattár hozzájárulhat a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató társaságok megrendelésszámának növeléséhez. A nyitott és ingyenes adatbázisnak köszönhetően az érintett munkáltatók kapacitásai a korábbinál nagyobb mértékben hasznosulhatnak. A rendszerben tárolt információk folyamatos bővítéséhez elengedhetetlen, hogy a védett foglalkoztatók nagy számban és pontos adatszolgáltatással segítsék a kezdeményezést.

Fotó: Sennowitz Gergely„A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kiemelt fontosságúnak tartja a portfóliójába tartozó védett munkavállalókat foglalkoztató társaságok eredményességének növelését. Az NFM-mel közösen kialakított portál azonban túlmutatva az MNV tulajdonosi törekvésein egy olyan felületet nyújt, mely a nem állami tulajdonban levő, védett munkavállalókat foglalkoztató társaságok piacra jutását is segíti. A vagyonkezelő ezzel felelős vállalatként a Kormány megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását és munkához segítését középpontba helyező törekvéséhez csatlakozott” – hangsúlyozta Márton Péter, az MNV vezérigazgatója.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.)