A kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító informatikai pályázatokat hirdetett meg az NFM, összesen 11,8 milliárd forintos összegben – tájékoztatott Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.

Az NFM infokommunikációért felelős államtitkára elmondta: az államtitkárság korábbi ígéretéhez híven elfogadta a Digitális Megújulás Cselekvési Tervet, mely az infokommunikációs terület fejlesztését tűzte ki célul az elkövetkezendő négy évre. Ezzel a tervvel sikerült átláthatóvá és kiszámíthatóvá tenni a területet mind az egyes emberek, mind pedig a cégek számára – mutatott rá Nyitrai Zsolt, hozzátéve: ez azért is volt nagyon fontos, mert meggyőződésük szerint a digitális környezet fejlesztése közvetett módon hozzájárul majd a vállalkozások fejlesztéséhez, és ezzel a munkahelyek számának növekedéséhez is.

fotó: Szigeti Tamás

Az egyik pályázat esetében a kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) összesen 10,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak, többek között számítógép- és programbeszerzés, honlapkészítés, már meglévő honlap fejlesztése, valamint webáruház létrehozásának témakörében – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, hogy a pályázat igen komplex módon került meghirdetésre, ezzel is segítve a KKV-kat.

A keretösszegből 2011. július 1 - 2012. december 31 között lehet majd összegeket lehívni.

fotó: Szigeti Tamás

A másik vállalkozásfejlesztési pályázat célja, hogy elősegítse olyan informatikai alkalmazásokat szolgáltató központok létrehozását, amelyek kis- és közepes vállalkozások működési hatékonyságát erősítik. A lehívható összeg 1 milliárd forint – tájékoztatott az államtitkár.

A korábbiakhoz képest jelentős előrelépés – jegyezte meg le Nyitrai Zsolt -, hogy a pályázatok könnyebb és gyorsabb elbíráláson fognak keresztülmenni, ugyanis 30 napon belül el kell bírálni őket.

fotó: Szigeti Tamás

Laufer Tamás, az  Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke leszögezte: a szakma örül, ugyanis a minisztériumnak több olyan ígérete is volt egy évvel ezelőtt, melyeket azóta már teljesítettek, pozitív hatást gyakorolva ezzel a gazdaságra és a vállalati szektor életére egyaránt.

(kormany.hu)